Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Sz. Kristóf Ildikó: A számoktól a (jogi) szövegekig: alfabétizációtörténet, olvasástörténet vagy kommunikációtörténet
Műhely hiedelmek, képzetek világában is. Boszorkánypereinkben az ördöggel kötött szerződést például parasztok és városlakók ugyanezen négy kommunikációs forma szerint jelenítik meg vallomásaikban, s a négy formát ugyanilyen halmozottan alkalmazzák34. A jogszolgál' a falu pecsétes levelének a megtekintése mellett még két szóbeli bizonyságot is kihallgatnak. Kiderül, hogy az adásvételi ügylet maga sem csak a szerződés írásba foglalását jelentette, hanem azt megelőzően a meg- kínálás — igen részletesen megörökített — rítusát is, amikor a vevő „kinalkodván az egeszfalu yelen leteben, hogy á kinek valami közi és praetensioia volna a szőlőhöz, szokás szerint szollallyon mégh s reá adgya pénzét.” A rítuson jelenlévő tanúknak azt kellett bizonyítaniuk, hogy „Senki nem találkozót, se szomszéd, se attyafi, á ki mégh szollak volna." Uott. 841 (479. sz.). A felvallás rítusának egy sztereotip megfogalmazásnak hangzó, a szóbeliséget és az írásbeliséget egyaránt hangsúlyozó formuláját örökítette meg egy 1631-es incédi (szalónaki uradalom) per, mely szerint egy helybéli jobbágy saját szőlőjét nevelt gyermekeire „vallja és írja" VARGA Endre: i. m. 156—157 (66. sz.). A sűrű forma gyakran megjelenik végrendelkezés utólagos tanúsítása során is. Csak egyetlen példa 1657-ből a makovicai uradalomból, ahol magukat „oroszoknak” nevező bukód jobbágyok azon pereskednek, hogy Megala Vasil szabályos végrendeleti hagyatékként birtokol-e két vesszőnyi területet a soltészságból. Figyelemre méltó, hogy Vasil korántsem csak az írott végrendelet dokumentumának egyszerű bemutatásával bizonyít, hanem szóbeli tanúkat is hív: „kglmetek eleiben fassionalis testamentom levelemet producalvan, es eleghseges keppen való eleven bizonisagokkal docealom, kivanvan nemes biraktol deliberatiot.” Uott. 929-930 (533. sz.), idézett rész: 929. Megint más kontextusból megemlíteném végül Kolozsvár város 1585-ben hozott statútumát, ami a városba beköltözni kívánók — elsősorban kézművesek és parasztok — felvételének a módját írja elő, melyben mind az írott dokumentum (testimonialis levél, város könyve), mind a szóbeli bizonyság (kezesek), mind pedig bizonyos ünnepélyes/ceremoniális külsőségek (egybegyűlt város- vezetőség, eskütétel) egyaránt helyet kapnak: „Atta Biro Vram eo kgmek eleiben az Idegen legenieknek be irasat a Varos keonywebe [...] Aki azért magat be akaria íratni légién kézén vgj amint az Vegezes tarthia az kezesekkel1 es Nemzetsegereol való leveleivel bizonsagiival, Amikor az Varos egibe givl fel Jeoyeon ez illien Zemelj eo kgmek eleibe, es ott az varos consensusabol légién az beiratas" Corpus statutorum I. 205-206. Más megfogalmazásban: „az Beirando Zemelj feokeppen az Mywes Rend, be Jeoyeon az also Tanachba It való feo Zemelieket egietembe Jámbor Nemzetsegereol való levelet behozván velle, Elsőében megh eskeggiek," majd „Az Varos keony- vébe be Irattassek ennek neve mind az mellette allofeofeo Zemellieket egietembe, Ez Vegezes penigh az Áros Rend kjwel [vagyis kivéve a kereskedőket, akik számára a szabályalkotást későbbre halasztották] befoglallia Az Mywes Rend mellet az teob Zegeny parazt Zanto es Mezeon munkálkodó embereket keossegetis azon megh Irt mód zerent.” Uott. 208-209. (Kiemelések tőlem: Sz. K. I.) Az írott dokumentum készíttetése mellett kötelező alkuról, kézbeadásról, italpénzről és áldomásról (jószág) adásvételi ügyletek során Id. mégTAKACS Lajos: A magyar adás-vevés a török világban. In: UO.: Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI-XVII. századból. (Sajtó alá rend. Benda Kálmán). Bp., 1961. 129—144, különösen 137. M Az egyik legjobb példa a Bagota faluból (Komárom megye) származó, 1727-ben boszorkányság miatt vád alá került, majd lefejezett és máglyán elégetett szerencsétlen Jászberényi Judit asszony vallomása, aki az ördöggel kötött szerződésének a leírásába mind a négy lehetséges jogi-kommunikációs formát beleszőtte: „midőn tudni illik bizonyos alkalmatosságai Nap elmenetele után Gyallárul Bagothára ment volna, akkoron tehát az útban megjelent néki az gonosz Lélek Emberi ábrázotban s fekete ruhában de ló lába volt egygyik és nagy orra nagy szája és legottan kénszerítette eőtett, hogy véle el menne, a mint elindulván és az sarad [sic!] mellé érvén ottan az Eördögh az Földhez őtette [ütötte] eőtett s az után kénszerítette eőtet hogy kezet adván szövetséghet vetve véle [szimbolikus cselekedet] és megtagadná az Istent [szóbeli forma], mellyet el követvén a Fatens kezet adott az Eördöghnek s megtagadta az Istent s legottan az Eördögh megh billegezte eőtett [szimbolikus „tárgy” lenyomata] s a nevét egy papirosra föll irta [írott forma].” KLANICZAY Gábor— KRISTÓF Ildikó-POCS Éva (szerk.): Magyarországi boszorkányperek I. 510-511. A városi (vagy valamely városon belüli) közösségbe való belépés, befogadás kommunikációs szempontból ugyancsak sűrű ceremóniáját idézi a szegedi Hódi Györgyné vallomása 1737-ből, aki elmondta, hogy Szabadkán egy ottani lakos házában „fel is íratta magát és be is esküdött” a boszorkányok közé. „Férfiú mondotta előtte az esküvést, ő meg utána mondotta [...] nagy könyvre esküdött.” REIZNER János: Szeged története IV. Szeged, 1900. 527 (CCVII. 79). A nagy 1728-as szegedi boszorkánypánik egyik fővádlottja, Rózsa Dániel főbíró vallomása pedig mintha a tanácsülések kezdetének szokott koreográfiáját (jelenlévők ellenőrzése írott névsor alapján) öltöztetné ördögi mezbe: „Plútónál volt az lajstrom és mikor összegyűltek [a boszorkányok] számrul-számra kérdezte és nevezte, hol van ez vagy amaz és neki számot kellett adni.” Uott. 410 (CCVII. 14). (Kiemelések tőlem: Sz. K. I.) 16 Acta Papensia II (2002) 1-2.
