Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Barna Gábor: A történelmi emlékezet megszerkesztése: helyi identitás- és mítoszteremtés
Műhely valamiképen azon Öreg Ember nékiek meg mondotta a Szerint tanulták, már sok járások, kelések, fáradozások, és sok elme törések után, minnyájan meg nyúgottak ezen Pusztának meg Szállásán, és Karóikat a földbe vervén, nagy örömmel vissza tértek Jász Apátira, és kevés idő múlva öszve adák magokat; ezen Szám Szerint, amint itten még maradékúnknakis emlékezetinek72, és más újonnan a Kész fundus- ra73 jövők(ne)k elöttök hordozandó tisztesség tételnek jeliért, nevezet Szerint le rajzoltatnak, úgy mint ezen Írásnak idejin, 1762-dik esztendőben, 13-dik napján Januariusnak, már sokszor nevezett Nzts. Radics Istvány Ur a Helségnek Sokszor bírója lévén, de Szemei világátúl meg fosztatván, idejenek 94-dik esztendeit Helségünkben el érvén, élő nyelvivel ezen Deductiót maga declaralta74. Meg Szállók pedig az többiek ezek: Tótth Mátyás, Radics Gergely, Nagy Miklós, Faragó Péter, Bak táj Mártony, Pente Istvány, Józsa János, Kiss Balázs, Szilvásj Mártony, Kovács János, Juhász Gáspár, Gyenes Albert, Gyenes János, és más Szegény sorsú emberek75. De az nevezettek az Helségnek első zsengéjiban, a Határok ki keresésiben76, és más minden impetitiók77 ellen Szorossan és Hathatossal! éjjel nappal dőlösszeírt, fiz 1686-os végső pusztulás előtti utolsó lakosaira. Ebben a névsorban találunk egy „Súlyé Mihály” nevű embert. Az ékezet elmaradása ellenére azt mondhatjuk, hogy névazonosságról van szó. De vajon azonos személyről is? Az emberi életkort tekintetbe véve még ez sem teljesen elképzelhetetlen. Hiszen egy 1655 körül született embert 1680 körül már felnőttként összeírhattak, s ez az ember 1720 körül is még csak 60-65 éves lehetett. Nem kizárt tehát, hogy az 1680-ból Kunszentmártonból említett Sülye Mihály ugyanaz a polgári hajdúk, majd pedig az öcsödiek összeírásában szereplő személlyel, aki esetleg Kunszentmártonból kerülhetett egykor Polgárra, de esetleg Kunszentmártonban születvén és nevelkedvén jól ismerhette a város határait, ezért Írhatta le azt olyan pontosan a hont kereső jászságiaknak. 77 „Megszálló levél” itt újra elbeszéli a foglalás jelképes cselekedeit. Ehhez annyit lehet hozzáfűzni, hogy a kunszentmártoni történeti hagyomány ennek helyét is ismerni véli, s a Vereskeresztnél jelöli meg. Ebből a részből kiderül az is, hogy a „megszállás” történetének, s az abban résztvevők nevének felsorolására szükség van a közösségben azért is, hogy megőrizzék azt „maradékúnknak is emlékezetinek” illetőleg hogy a később beköltözők előtt az alapítók érdemeit hangsúlyozzák és esetleges előjogaikat ezzel az eseménnyel legitimálják, magyarázzák. 7J Fundus = telek 74 Deductio - nyilatkozat. A szöveg kiemeli az „élő nyelvivel", azaz szóban. Arra is gondolnunk kell, hogy az élőszóval elmondott visszaemlékezést az írásba foglaló személy szerkesztette meg, azaz neki is szerepe volt a végső szövegforma elnyerésében. Deciarai = kinyilvánít, nyilatkozik 75 A visszaemlékezéssel ellentétben nem valószínű, hogy a szegénysorsúnak említett emberek annyira elesettek voltak. Hiszen egy új élet elindításához bizonyos anyagi tehetség (tőke, állatállomány, valamennyi ingóság stb.) szükséges volt. Gondoljunk vissza a premontrei barátok intézőjével majdnem megkötött szerződésre, amelynek terheit vállaltak volna a jászapátiak. E kérdés tisztázása természetesen csak Jászapáti XVII-XVIII. századfordulói társadalmának alapos, elemző vizsgálata után lehetséges. Itt, a „Megszálló levél” végén Radics István csak 13, őt magát is beleszámítva 14 nevet sorol föl, s név nélkül utal „más Szegény sorsú emberek"-re. Ezt a sovány listát Dósa József egyéb forrásokból — elsősorban az anyakönyvi bejegyzésekből — kiegészítette. (DÓSA—SZABÓ 1936. 46-47.) 76 A hoszú ideig lakatlan települések egykori biztos határjelei, amelyek ebben az időben természetes vízfolyások, dombok, fák, mesterséges földhányások, földbe ásott karók, ritkábban kövek stb. voltak, s évtizedekig nem tudták megújítani őket, gyakran elpusztultak. Tudatos elrontásuk is megtörténhetett, hogy a szomszédos községek így kisebb-nagyobb részt magukhoz kaparintottak. (Részletesen lásd: Takács 1987.) Ezért említi az új telepesek egyik első és legfontosabb teendőjeként a „Határok ki keresését” az elbeszélés. Az újjátelepítés utáni első határjárásokról részletesen tájékoztat Dósa József. (DÓSA-SZABÓ 1936. 70. skk.) 77 Impetitio = támadás, vád, kereset Acta Papensia II. (2002) 1-2. 155
