Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Barna Gábor: A történelmi emlékezet megszerkesztése: helyi identitás- és mítoszteremtés
Műhely lakóhely keresésének indítékait, következtethetünk a mozgatórugókra, látjuk a tudatos szervezés egyes állomásait, értesülünk a véletlen, de a végkifejlet szempontjából nagyon is fontos eseményekről, s megtudjuk, melyek voltak a földfoglalásnak jelképes, de elmaradhatatlan eseményei abban az időben. S mindezt egy rögzített, egy kvázi-szakrális szöveg formájában. A honkeresés, a letelepülés és az esemény írásos megörökítése között majd fél évszázad telt el, hiszen az 1717-1719. közötti történéseket csak 1762. január 13-án jegyezték le. A szöveget azonban csak egy 1762. április 29-i bejegyzés után vezették be a protocollumok (tanácsi jegyzőkönyvek) II. kötetének 9-11. lapjaira. A kötet belső címlapján figyelemfelkeltő bejegyzés olvasható: „Szent Mártony meg Szállása pag. 9a”. Későbbi korban a Megszálló levél címét piros ceruzával díszítették. Az íráskezelésben tehát fontosnak tartották többféle módon is kiemelni a letelepülés történetéről szóló bejegyzést. Figyelemre méltó a kései írásban rögzítés. Az, hogy a települést megalapító emberek először a mindennapi élet dokumentálását (anyakönyvek8, valamint a tanácsi jegyzőkönyvek9) tartották legfontosabbnak. A megtelepülés történetének a szóbeliségben bizonyára élő történetét csak évtizedekkel annak lefolyása után, valószínűleg a felejtés, „a történelem deficitje”10 miatt tartották fontosnak írásba foglalni. Ehhez autentikusnak tartott forrást találtak: a történetet a kirajzást vezető Radics István elbeszélése alapján rögzítették. Azaz a település életének konszolidálódása, az 1745. évi önmegváltás (redemptio) megszervezése és lefolyása, s ennek társadalmigazdasági hatásainak kiérlelődése után tartották csak fontosnak, érdemesnek a kirajzás történetét írásba fektetni. Számos olyan esemény történt tehát az írásbeli rögzítés idejéig a községben, amelynek aktuális fontossága vetekedett a kirajzás és a megtelepedés jelentőségével, s rátelepedett annak emlékére. Erre az időre nyilván már jórészt kihalt az alapító réteg, hiszen az elbeszélő Radics István is rendkívüli magas korban, 94- évében volt már ekkor. Szükségesnek látszott tehát a szájhagyomány "hiteles" rögzítése az utókornak emlékezetére, 42 év után szükségesnek látszott az emlékezet pontosítása, „helyreállítása”11, a kollektív emlékezet megszerkesztése. A folyamatot a közelmúltra vonatkozó kommunikatív emlékezet12 kulturális emlékezetté alakításaként értelmezhetjük. Ennek kritikus időintervallumát a kutatás negyven évben jelöli meg.13 A kulturális emlékezet, szemben a kommunikatív emlékezettel, az intézményesített emlékezettechnika (mnemotechnika) ügye.14 Esetünkben ezt az intézményesítést az írásbafoglalás, az írásban terjesztés/másolás, majd a XX. században többszöri kinyomtatása jelenti. Az orális hagyomány írásba * * Figyelemre méltó, hogy bár a „Megszálló levél" a község alapítását 1719. Pünkösd szombatjára teszi, az első anyakönyv már 1718 őszétől tartalmaz adatokat. E körülmény is arra utal, hogy 1719. Pünkösdjén egy hosszabb folyamat lezárásaként inkább valamilyen szimbolikus eseményre került sor, semmint a kunszentmártoni földre történő első belépésre. 9 A tanácsi jegyzőkönyvek sajnos csak 1730-tól ismertek. A korábbiak sorsa, ha léteztek, ismeretlen. 10 R1COEUR 1999. 51. 11 RICOEUR 1999. 63-67. 12 ASSMANN 1999. 51. 12 ASSMANN 1999. 51. 14 ASSMANN 1999. 53. Acta Papensia 11. (2002) 1-2. 141
