Acta Papensia 2001 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. évfolyam (Pápa, 2001)
3-4. szám - Szemle - Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve. Heussi, Karl: Az egyháztörténet kézikönyve
Szemle korlátáit. A katolikus egyház kétezer éves történetét öt nagy „korszakira osztja Adriányi: az egyházak kialakulása és elterjedése a hellenisztikus római világban (30-700); az egyház a nyugati keresztény népközösség központjában (700-1300); a nyugati keresztény népközösség felbomlása (1300-1789); az egyház az iparosodás korában (1789-1918) és az egyház a jelenkorban (1918-tól napjainkig, egészen pontosan — ahogy ezt a kiadás előszavában említi — 2001. június végéig.) Elsősorban az egyház régmúltjára koncentrál: az egyháztörténet 1789-ig terjedő korszakait tárgyalja a mű háromnegyed részében, a negyedik és ötödik korszak feldolgozása alig 70 oldalt tesz ki. Részletesen bemutatja az őskeresztény kor esemény- történetét, a római államhatalom kérész- tényellenes valláspolitikáját — ezt is korszakokra bontja —, valamint a krisztusi tanítás elterjedését az egyes földrajzi területeken: Galliában, Észak-Afrikában, Itáliában, Dél- és Közép-Európában, Hispániában stb. Kitér a liturgiatörténet korszakokhoz kapcsolódó egyes kérdéseire, az iszlám elterjedésére és megrajzolja a keresztény világ helyzetét az első ezredfordulón. „A protestáns reformáció és a katolikus reform (1517—1700)" részcím alatt érdekes, a hivatalos katolikus véleményt előtérbe helyező nézőpontból tárgyalja a protestantizmus születésének, differenciálódásának és elterjedésének kérdéseit, illetve a katolikus egyház — elsősorban a tridenti zsinat — erre adott válaszát, a katolikus megújhodás (más szóhasználattal „ellenreformáció”) különböző formáit. A két utolsó korszakban az egyháztörténeti periódusokat egyre inkább a pápák uralkodásának periódusaihoz köti, illetve azon keresztül mutatja be a világegyházban lezajlott változásokat. Az 1961-ben elhunyt Kari Heussi az 1950-es évekig dolgozta fel a keresztény egyház(ak) egyetemes történetét, így a magyar kiadásból is hiányzik az utóbbi negyven esztendő históriája. Kronológiájában Heussi kilenc nagy „periódus”-ra osztja az egyháztörténetet: 1. az egyház a pogány római birodalomban; 2. a római birodalmi egyház; 3. az egyház a katolikus germán tartományi egyházrendszer idején (kb. 500-kb. 900); 4. a pápás egyház felemelkedése és fénykora (kb. 900—kb. 1300); 5. az előreformáció és a reneszánsz; 6. reformáció és ellenreformáció (1517-1689); 7. a felvilágosodás kora; 8. a romantikától az első világháborúig (1814-1914); 9. az egyház az első világháború után (1914-). (Érdemes megjegyezni, hogy ez az általános felosztás a kötet elején, „Tartalom” címszó alatt található, azonban ennél sokkal részletesebb tartalomjegyzék áll az egyes nagy fejezetek élén, amely segíti az eligazodást.) Fontos tudnunk, hogy az „egyház” szó alatt Heussi minden esetben az egyetemes keresztény/keresztyén egyházat érti, amely különböző felekezetekre oszlik. Amellett, hogy igen részletesen és tárgyilagosan dolgozza fel a katolkius egyház történetét, egyértelműen protestáns nézőpontból közelít a témákhoz, s ennek megfelelő hangsúllyal domborítja ki a történelmi csomópontokat, emeli ki az összefüggéseket. Mindig kiemelten — legtöbbször külön alfejezetben — foglalkozik a németországi események és egyház (ak) történetével, de teret ad az Európán kívüli keresztény világ, különösképpen a missziók históriájának is. Mindkét egyháztörténeti kézikönyv módszertani bevezetővel indít. Adriányi és Heussi is eligazítja a kutatni-tanulni vágyókat az egyháztörténetírás alapjait illetően: kitérnek az „egyháztörténet” Acta Papensia I (2001) 3^4. 269
