Acta Papensia 2001 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. évfolyam (Pápa, 2001)
1-2. szám - Szemle - Források Pápa város 1848/49. évi történetéből
Szemle feljegyzési kényszer szövegein át a visz- szaemlékezésekig, memoárokig. E sokszínűség azonban nem mindig válik egyértelműen felismerhetővé a kötetben. A kronológiai rend követése ugyanis egymás mellé helyezte a nagyobb, magasabb léptékű feldolgozást igénylő utasításokat, rendeleteket, hivatali jelentéseket, az alacsonyabb léptékben értelmezhető, gyakran csak személyes forrásnak tekinthető bizonyítványokkal, engedélyekkel, kimutatásokkal, vagyonösszeírásokkal, utalványokkal. A kollektív és az egyéni források is emiatt keverednek a köteten belül. Tanácsülési feljegyzések, névjegyzékek párhuzamosan szerepelnek a történelmi alulnézetben született szövegekkel. Erénye még a Forrásoknak, hogy viszonylag sok visszaemlékezésből közöl válogatott részleteket, melyek segítségével a „személyes történelmek” egy-egy lehetséges változatával ismerkedhetünk meg. A dokumentálás, leírás igényével készült források, mint például az utazó- és statisztikai irodalom ismert szövegei, Ludvigh Sámuel, Fényes Elek leírásai mellett jól megférnek Szőgyény-Marich László utazó szemtanúságon alapuló elbeszélései vagy a visszaemlékezés igényével készült, néha kicsit „hivatalosnak” tűnő memoárok, mint Hunkár Antal főispán vagy Fiáth Ferenc császári biztos „emlékei”. De megtalálhatók a Forrásokban... a kor „krónikásának” szerepét felvállaló Vidovics Ágoston plébános írásai vagy Pápay Miklós kéziratos költeménye is. Ezeket egészíti ki Voyta Adolf pápai építőmester, Vermes Illés kaszinóigazgató vagy Árvay Sándor, Hetvényi István, Francsics Károly naplórészletei, valamint Nagy Iván honvédtizedes és Martonfalvy Elek visszaemlékezései. A személyes vallomásokat teljessé teszik a személyes forrásokhoz sokban hasonlító hírlapi tudósítások, melyek Roboz István hírlapíró tollából származtak. Az alul- és felülnézet perspektívája, valamint a makro- és mikrohistória különböző léptékű forrásai így egyaránt megtalálhatók a doku- mentumkötetben. Az 1848-as naplók és memoárok az emlékezés szándékával íródtak, és amennyiben az utókor olvassa ezeket a napló- és memoárokat, ez is az emlékezés szándékával történik. Az elfelejtett vagy fel sem fedezett emlékiratokat és naplókat tehát éppen az olvasás gesztusa alakítja át. Ezért lesz tehát nagy jelentősége ennek a gyűjteménynek. Hisz így a családi ház padlásán, a levéltárak zugaiban vagy az íróasztalfiókban található vastagabb és vékonyabb füzetek, kéziratcsomók a könyvtárak polcaira kerülhetnek, és ezáltal gyarapíthatják a memoár- és naplókötetek folyamát, melyek így nem lesznek mások, mint az emlékezők identitásának konstrukciói, anyagi természetű lenyomatai, mindemellett pedig korunk kötelesség- emlékezésének (lásd 150. évforduló) eszközei. Ezeknek a személyes dokumentumoknak - akár a lelki terhektől való megszabadulás, akár a nemzet dicsőségében való részvétel megörökítésének igényével születtek — funkciójuk abban ragadható meg leginkább, hogy olyan átélt élményeket és tapasztalatokat közvetítenek, melyeket másoknak (talán a többségnek, és nekünk leszármazottaknak, mai olvasóknak) nem volt módjában átélni és megtapasztalni. A naplóbejegyzések, memoárok, személyes hangú iratok főleg azért lesznek értékesek a történész számára, mert az idő távlatának rövidsége miatt egyrészt viszonylagos reflektálatlanságban Acta Papensia I. (2001) 1-2. 125
