Acta Papensia 2001 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. évfolyam (Pápa, 2001)
3-4. szám - Szemle - Kósa László: „Hét szilvafa árnyékában”
Szemle Szemle KOSA László: „Hét szilvafa árnyékában” A nemesség alsó rétegének élete és mentalitása a rendi társadalom utolsó évtizedeiben M agyarországon. Osiris, Budapest, 2001. 283 oldal (Osiris Könyvtár — Történelem) A magyar művelődéstörténettel foglal- kozó szerző legújabb könyvében arra vállalkozott, hogy bemutassa a 19. századi magyar társadalom egy sajátos csoportjának, a nemesség alsó rétegének életmódját. Ez a réteg nem ismeretlen a jelenkor olvasói számára sem, hiszen számtalan Jókai- vagy Mikszáth-regény szereplői között találunk kisnemesi hősöket. A kötet szerzője — nem mellőzve el a szépirodalmi példákat sem — kísérletet tesz a sajátos kisnemesi kultúra bemutatására, amennyiben ilyenről beszélhetünk; s választ keres arra, vajon a kisnemesi létforma eltűnt-e 1848-cal, a nemesi előjogok megszüntetésével, vagy tovább is fennmaradt, beépülve egyetemes nemzeti kultúránkba, egészen napjainkig. A szerzőnek a kitűzött feladatok megvalósításához több forrástípus állt rendelkezésére. Elsőként lehet megemlíteni a levéltári forrásokat, amelyekbe nemesi községek rendtartásai, bírói jegyzőkönyvek, végrendeletek tartoznak. A következő csoportot képezi a szájhagyomány, a néprajzi gyűjtések anyagai, amelyeket az elmúlt száz évben vettek fel a kutatók főképp nemesi eredetű településeken. Az ezekből nyerhető információk kiegészítésére szolgál sajátos kontrollanyagként a szépirodalom. Ismert szerzők (Jókai, Mikszáth, Eötvös Károly) munkái mellett megtalálhatók az idézett művek között korabeli naplók, emlékiratok is (pl. Székely János csöglei nemes 1808 és 1866 között vezetett naplója). Kosa László az első fejezetben (A magyar nemesség egysége és megosztottsága) adja meg munkájának kereteit, határozza meg a vizsgálat időbeli, térbeli és társadalmi határait. Időben a 18-19. század fordulójától 1848-ig terjedő időszakot jelöli ki elsősorban, de a továbbélés vizsgálatához elengedhetetlen, hogy kitekintsen a század második felére is. Tere a szűkén értelmezett történelmi Magyarország, azonban gyakorlatilag csak a magyarlakta területeket, a Dunántúlt és az Alföldet veszi górcső alá, felvidéki szlovák és erdélyi székely példákat csupán illusztráció gyanánt említ meg olykor. Az idő és a tér meghatározásánál jóval nehezebb feladat a vizsgálandók körének kijelölése. Ehhez szükséges egyrészt a nemesség többi részétől, másrészt a parasztságtól való elhatárolás. Az előbbit az elméletileg azonos jogok és kiváltságok nehezítik, míg az utóbbi esetében az életmód hasonlósága támaszt nehézségeket. Sem a korabeli szóhasználat (bocskoros nemes, st:b.), sem a történészek által alkalmazott terminológia (kisnemes — ennek a használatától azonban sem ő, sem mi nem tudunk eltekinteni) nem alkalmas maradéktalanul a kérdéses csoport megActa Papensia I (2001) 3-4. 261
