MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. július 3.

2/232. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-78. • 1989. július 3. - [Az első három napirendi pontot összevontan tárgyalták.] - Napirend: - 3. Javaslat a pártkongresszus és a megyei pártértekezlet előkészítésének szervezeti, személyi feladataira. - - Tervezet. (Politikai platform- és programjavaslat.) 26-46.

-le­látjuk. Ennek feltételeit a tulajdonlásban és adóbevételekben kell megteremteni. Csökkenjen a központi költségvetés újra­elosztó szerepe. Ezen belül a megyei elosztás csak átmeneti időszakra szükséges és elsősorban a területi aránytalanságok felszámolását szolgálja. Az oktatási,egészségügy 1, lakás- és szociális célokra felhasználható pénzeszközök felett mind na­gyobb arányban a helyi önkormányzatok rendelkezzenek. Az uj tanácstörvény előkészítésében ebben a szellemben kivánunk részt venni. Szükségesnek tartjuk, hogy a társadalmi, gazdasági élet fontos szereplőjeként épitsünk a családokra. A társadalomnak eze­ket az alapegységeit tekintsük ugy, mint jövedelemtermelő vállal­kozót; a szociálpolitika cimzettjét és a nemzeti jövedelem felhasználóját. Megyénk adottságainak megfelelően együtt lát­juk megvalósíthatónak a család szerepének növelését a falucent­rikus agrár- és szövetkezetpolitikával. c./ A szociális szféra fejlesztése a létbiztonságot, a társadal­mi esélyegyenlőséget és az alkotó energiák, újratermelését szolgál­ja. A megyei pártbizottság olyan szociálpolitika kialakítását tartja szükségesnek, amely az elesettség támogatása mellett az egyéneket képessé teszi a társadalmi felemelkedésre. Az elmúlt évtizedben rendkivül súlyos szociális fe­szültségek alakultak ki. A szociális ellátás önma­gát túlélt rendszere a társadalom fejlődésének e­gyik gátjává vált. Gyökeres reformja elodázhatatlan­ná vált. Megyénk helyzetéből adódóan - főként az agglomerá­ciós övezetben - az átlagosnál több a kedvezőtlen jelenség. A lakosság mintegy 15 %-a halmozottan hátrányos körülmények között él, szoritó a lakáshi­ány, a szegénység megyénkben is kezd aggasztó mére­teket ölteni, a létminimum szintje alatt élők száma meghaladja a százezret. Nő a magára hagyatott,meg­élhetési gondokkal küszködő időskorúak száma. A fia­tal nemzedék aggodalmat keltő része él fejlődését veszélyeztető körülmények között. Emelkedik az alko­holisták, antiszociális személyek száma, az évi 2700 válás pedig meghaladja az országos átlagot. Hl

Next

/
Oldalképek
Tartalom