MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. július 3.

2/232. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-78. • 1989. július 3. - [Az első három napirendi pontot összevontan tárgyalták.] - Napirend: - 3. Javaslat a pártkongresszus és a megyei pártértekezlet előkészítésének szervezeti, személyi feladataira. - - Tervezet. (Politikai platform- és programjavaslat.) 26-46.

taságát. A megyei tapasztalatok alapján kialakította az uj társa­dalmi, politikai szerveződésekhez való viszony főbb elveit. Kez­deményező volt az egyházakkal való kapcsolatok javitásábar,, a pár­ton belül a lelkiismereti szabadság érvényesítésében. Feladatkörét és munkamódszerét igyekezett a változó körülményekhez igazítani. Lépéseket tett a testületi tagok területi kapcsolatainak erősí­tésére. A megyei politikai apparátus 30 %-kal csökkent, felké­szültebb,és ma már uj szervezeti keretek között dolgozik. A legu­tóbbi években a tisztségviselők teljes köre kicserélődött, a fia­talabb generációk képviselői kerültek funkcióba. A pártértekezlet óta a testület tagjainak 41 %-a változott, ennek több, mint fele delegálással került a pártbizottságba, s az átlagéletkor is jelen­tősen csökkent. Ezzel együtt a mi pártbizottságunk sem tudott túllépni önmaga kor­látain. Ez alapvetően két okra, a párton belül kialakult túlcent­ralizált ,megcsontosodott struktúrára, illetve szubjektiv tényezők­re vezethető vissza. A testület felelősségét mindenekelőtt abban látjuk, hogy nem ismertük fel időben, hogy az általunk feltárt és a pártközpont felé rendszeresen jelzett gondok, visszásságok for­rása végsősoron az önmagát túlélt gazdasági, politikai modellben keresendő. Megkésve kezdtünk hozzá a körvonalazódó uj feladatok­hoz szükséges személyi feltételek kialakításához. Tevékenységünk­ben tisztességes, jószándéku törekvések, illúziók, voluntarista szándékok, formális megoldások és rossz beidegződések is kevered­tek. Rendszeresen visszatérő problémaként jelentkezett a testüle­ti tagok egy részének passzivitása, a végzett munka önkritikus értékelésének hiánya, a területi kapcsolatok gyengesége is. Ezért pártbizottságunk kezdeményezései végső soron nem hozták meg a várt eredményt, nem mindig váltották ki a szándékolt változásokat, politikai ráhatásunk a társadalmi folyamatok alakulására összessé­gében nem volt elég hatékony. II. Ebben a kritikus helyzetben merre tartsunk, mit tegyünk? A mostani súlyos helyzetből a kitöréshez, az uj fejlődési pályára állás feltételei megteremtéséhez országosan és helyileg is ponto-

Next

/
Oldalképek
Tartalom