MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. július 3.

2/232. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-78. • 1989. július 3. - [Az első három napirendi pontot összevontan tárgyalták.] - Napirend: - 3. Javaslat a pártkongresszus és a megyei pártértekezlet előkészítésének szervezeti, személyi feladataira. - - Tervezet. (Politikai platform- és programjavaslat.) 26-46.

változó erővonalai éppen nem pozitiv, előremutató eredőbe futnak, hanem egymást keresztezve a politikai stabilitást veszélyeztetik, anarchikus tendenciákat indukálnak, és hosszú időre elzárhatják a felzárkózás útját. Pedig ma a társadalom megujitására, a moderni­záció feltételeinek megteremtésére országunk előtt reális lehető­ség nyilott. A megvalósulás esélyét rontja, hogy az MSZMP nem tudott felülemel­kedni eszmei, politikai, szervezeti, s mind nyilvánvalóbb vezetési válságán. Ma már léte forog kockán! Átalakulása marxista szemléle­tű reformpárttá lassú, ellentmondásos és következetlen. Akcióképes­ségét áramlatok harca is bénitja, mert nehezen körvonalazódnak azok az alapkérdések, amelyek összeköthetnék őket. A pártnak érvényes, és elfogadott, az uj helyzetnek megfelelő mozgósító erejű programja nincs; tömegbefolyása csökken, társadalmi megítélése napról-napra romlik, a vezetés bázisa rohamosan szűkül. A párt szervezetileg mindinkább szétzilálódik. A tagságra lelki teherként nehezednek a korábbi vezetés kétségbevonhatatlan hibái, bűnei. A meghasonlottsá­got fokozza a párton belüli elemi szolidaritás gyakori hiánya és a sokszor egyoldalú, leegyszerűsítő, már-már ellenséges hangú pártel­lenes és antikommunista propaganda is. A párttagság sokféleképpen megosztott, elégedetlensége nő, reformerői nem kellően szervezettek. Erősödnek a radikális követelések is: egyesek a reformok gyorsítá­sát, mások a szociális kérdések érzékenyebb kezelését sürgetik. Szél­sőséges nézetek is terjednek, kivált a reformidealizmus és a "bal­oldali" demagógia. Lazulnak a párthoz tartozás kötelékei. Ehhez az is hozzájárult, hogy az elmúlt egy év során továbbra is a tagság mellőzésével születtek nagyhorderejű döntések. Az elmúlt év elejé­től a taglétszám több, mint 10 %-kal csökkent, s tömegével vannak, akik kilépésüket mérlegelik; döntésüket a pártkongresszus eredmé­nyétől teszik függővé. Az országos tendenciákat, feszültségeket, társadalmi, politikai mozgásokat Pest megye gazdasági, politikai, kulturális élete és pártmozgalma is mindvégig hűen tükrözte. Az általános hatásokat 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom