MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. május 6.
2/231. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-105. • 1989. május 6. - Napirend: - 1. Reformok az MSZMP-ben, illetve a Kádár Jánoshoz intézendő levél. - - Szóbeli előadás. 80-95.
Nyilvánvalóan ezalatt az idő alatt kellene eldönteni azt, hogy az MSZMP kit indit köztársasági elnökként és a többi fontos funkcióra kiket javasol: pl. az országgyűlés elnökének, az alkotmánybíróság majdani elnökének, illetve minden olyan funkciót, amit fontosnak tartunk. - Elképzelhető az a változat is, hogy még a nyár elején lebonyolítsuk az országos pártértekezletet. Mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai is. Ez utóbbinak nyilvánvalóan az a legfőbb előnye, hogy korábban rendeződnek a párt belső viszonyai, hátránya viszont az, hogy ezt egy 2 hónapos nyári holtidő követi. Kérem a Tisztelt Pártbizottságot, hogy mindenki, aki a vitában részt kivan venni, a felsorolt variációk kérdésében is foglaljon állást. Végül javaslom, hogy a mai vita eredményeként csináljunk egy állásfoglalást, amit menet közben a vita alapján kell kialakítani. Köszönöm a figyelmüket. /Készült: az ülés hangfelvétele alapján/