MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. május 6.
2/231. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-105. • 1989. május 6. - Napirend: - 1. Reformok az MSZMP-ben, illetve a Kádár Jánoshoz intézendő levél. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. - 4-75.
ság, hogy jogilag ennek nincs alakja, hogy visszakapjon vagy megkapjon a Kisnazdapárt ezt vagy azt, de etikailag igen, és most a mi szempontonkú kommunisták szempontjából mondom azt, cselekvés az egy választási agitáció szempontjából sokkal többet jelent, mint bármilyen jogi dologra való hivatkozás. Bárd András elvtárs Egyetértek az előttem szólóval. Kb évente 1 millárdnyi tagdíjat befizetnek az MSZMP tagjai, tehát itt többféle forrásról van szó, és egyetértve az etikai megközelítés- jogosságával, a különböző elemek, mert a párt például kapott olyan célú támogatásokat, mert bizonyos állami feladatokat is ellátott, ezt nyilván vissza kell adni, hogy ha nem pártállam van. Pl. ha a Politikai Főiskola azért kapott támogatást, mert politológusokat képzett egyetemi szinten, állami szinten és miután a Politikai Főiskola ezt megkapta, pártintézmény kapta meg, ez nyilván ez egy harmadik féle, tehát sokrétű ez a probléma de etikusan, reálisan, politikusán én is egyetértek azzal, hogy ezt napirendre kell tűzni országosan is és majd ebből következően helyileg is. Révész György elvtárs Kovács elvtárs hozzászólásához megjegyzés. Én úgyngondolom, hogy az a reformkör, aminek központi irányelvekre van szüksége az nem reformkör. A reformgondolkodás és a reformkörök gondolkodással szerinti megközelítésben úgy érzem, hogy nagyon lényeges dolgokat.noha érintett ez a mai megbeszélés, de alapvetően nem tisztázott. Ez stratégiák kérdése, politikai stratégiák kérdése. Ez első kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy elképzelhető, hogy rövid távú vagy rosszul értelmezett pártérdekek nem egyeznek meg a nemzeti érdekekkel. Kérdés, hogy egy pártnak és a párttagok széles tömegeinek ebben a helyzetben miiven érdekeket kell képviselni. Én a magam részéről vallom, hogy a nemzeti érdekeket és nem tudok elképzelni olyan szűklátókörű megközelítést, hogy ne a nemzeti érdekek oldalára hajoljon a mérleg. A másik, szintén stratégiai kérdés, elképzelhető-e az hogy egy párt, történetesen az MSZMP a hatalmi pozícióiból, vagy azok egyrészéből visszavonulóban, saját érdekeinek megfelelően rendez-el mindent maga mögött.