MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. május 6.

2/231. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-105. • 1989. május 6. - Napirend: - 1. Reformok az MSZMP-ben, illetve a Kádár Jánoshoz intézendő levél. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. - 4-75.

mi is akarjuk, akkor formális páEtszavazást én ebben az ügyben nem tartok szerencsésnek. Szentgyörgyvári elvtárs A saját területemen nem nyilatkozom úgy, hogy a tudja a párttagság, hogy akarja-e ezt a pártértekezletet, meg kell kérdezni. És azt hiszem, hogy azt nem lehet kijelenteni, hogy tudjuk, mert ha nekem birtokomban van attól 2600 kommunistától, hogy akarja, akkor én a Bárd elvtárs mellett szavazok, de nincs birtokomban. Tehát nem tudom azt mondani, hogy nyugodtan dönthet a pártbi­zottság . Balogh elvtárs További kérdés. Nem akarom a válaszadásnak a jogát elvenni a Hámori elvtárstól, de ez most úgy van szabályozva a Központi Bizottság döntésével, hogy a pártbizottság többsége, vagy az adott terület párttagságának az egyharmadának kell kezdeményezni a pártértekezlet összehívását. Takács Péter elvtárs A Százhalombattai I. számú Reformkör megbízásából vagyok itt ezen a tanácskozáson. Az itt elhangzott dolgokhoz, mint egyéni véleményt is szeretnék mondani. Végig hallgatva Hámori Csaba által BKB elmondott programot, valahol tartalmaz olyan fájta reformgondolatokat, mint amit mi nagyjából vitatunk és elfo­gadunk a Budapesti I. sz. Reformkörnek a platformjával vannak közös találkozási pontok. Százhalombattáról jöve, ahol a múlt évi pártértekezlet óta állandóan fölmerült, hogy legyen itt a megyében is pártértekezlet, azt tudom mondani, hogy ezt a prog­ramot mindenképpennösszekellene kapcsolni a pártértekezlettel, mert szerintem Százhalombattán ezt a megyei pártbizottságot nem fogadják el oly módon, hogy ennek a programnak a meghirdetője. Ez nem a reformkör \tvéleménye, ez az én egyéni véleményem. A reformkorról annyit mondanék el, hogy végül is a Budapesti Reformkör tapasztalatai alapján szerveződtünk össze, amiatt, hogy nem tudtuk elviselni azt a tehetetlenséget, amit tapasz­talunk, nem tudtuk azt elviselni, hogy az elképzeléseink bár­mennyire reformpárti a pártbizottság, de hát azért a mi véle­ményünk az egészen eltér a városi Dártbizottság véleményétől,

Next

/
Oldalképek
Tartalom