MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. május 6.

2/231. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-105. • 1989. május 6. - Napirend: - 1. Reformok az MSZMP-ben, illetve a Kádár Jánoshoz intézendő levél. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. - 4-75.

Reformkorok: Én azt a gondolatot, hogy ha jobbítani akarják a po­litikát, a párt politikáját és segíteni, és a gazdasági munkát a maguk területén maximálisan elősegítik, én maximálisan támoga­tom. De ha ezt csak öncélúan, egymással vitatkozva dolgokon, de nem/visz előre, akkor ezt a kérdést megkérdőjelezem. Pártértekezlettel kapcsolatban: Az a véleménvem, hogy mindenképp szükséges itt a megyében. Már tavaly ősszel is ezt képviselte. Szerinte ezzel az idővel sokat vesztettek, mert olyan körök, olyan vélemények kerültek előtérbe, akik talán nem a legjobban képvisel­ték azt, amit akkor lehetett volna. Én is kétlépcsős pártértekez­lettel értenék egyet. Demokratikus párttá válásról: akkor leszünk igazán demokratikusak, hogyha kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás véleményét, és hogvha a többségi döntést mindannyian magunkra nézve kötelezőnek tekintjük. Szentgyörgyvári István elvtárs Két kérdésről szeretne szólni. Az egyik az, hogy az utóbbi idő­szakban résztvett nagyon sok értekezleten és nagyon-nagyon hosszú értekezleteken, aholnnagyon sok mindennapi kérdésről, részletkér­désről, taktikáról, stratégiáról mindenről szóltak, csak egy kérdésben nem érzi, hogy jutnának előre, valahogy az egész párt. Mégpedig abban, hogy egy minimális alapként létrejöjjön egy egyetértés ezen a párton belül, mégpedig olyan elvi kérdésekben, amikhez mindenféle más politikai részlet, stb. taktikai kérdést lehet kötni. A jelenlegi megyei vezetés részéről van egy olyan törekvés, amit szeretne, ha nem a megyei vezetés csinálná tovább, hanem az országos vezetés, mégpedig az, hogy valóban ebben az országban mondjon ez a párt véleményt arról, hogy mik a szocia­lizmusnak a kritériumai, mik a kizsákmányolás és tőke jelenlegi kérdései, vagy a tőkeviszonyok, vagy akár a politikai értékeket, hogy melyek ezek a szocialista társadalomban, szóljunk a demok­ráciáról r; a szabadságról és a humanizmusról, mint a pártnak a feladatáról és programjáról, vagy éppen a pártok szerepéről, vagy szociális biztonságról. A lényeg abban van, hogy tulajdon­képpen mi bárhol, bármikor politizálni akarunk, bármilyen kér­désben. Ezekben a kérdésekben ez a párt nem alakít ki egy olyan alapot, egy olyan minimális alapot, amiben minden párttag

Next

/
Oldalképek
Tartalom