MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. január 6.
2/228. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-153. • 1989. január 6. - [Az 1. a), 1. b), valamint a 2. a), 2. b) napirendi pontokat összevontan tárgyalták.] - Napirend: - 1. b) Pest megye településeinek fejlődése a XIII. pártkongresszus óta eltelt időszakban. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-22.
Ezt az igazi piacgazdálkodást folytató országokban sem csinálják így, itt is törekednek a termelők védelmére. Ennek hiányával magyarázható, hogy nálunk a kívánatosnál sokkal több az értékesítési zavar (a tojás indokolatlan importja; a szőlő tűrhetetlen alacsony ára; a málnaháború, stb.). Összességében a megyei 71 termelő szövetkezet közepes évet zár, az árbevétel várhatóan nő, az eredmény ugyanakkor mintegy 30 %-kal csökken. Mindezt a Tsz-ek 5-%-kal kevesebb létszámmal érik el. Veszteséges üzem várhatóan nem lesz, ugyanakkor az összkép mögött nagy szélsőségek húzódnak meg, nő a differenciálódás és főleg a pénzügyi területen veszélyes szélsőségek adódnak. Közismert, hogy a TESZÖV érdekkörébe tartozik 39 budapesti, illetve megyei közös vállalat is, ahol szintén csökkenő eredményekre számolhatunk. A folyamatosan csökkenő mozgástér, a szűkülő lehetőségek miatt általános a rossz hangulat, a vezetőknél és a dolgozóknál egyaránt. A mezőgazdasági dolgozók keresete lényegesen elmarad más rétegekétől, kimerülőben van a túlmunka lehetősége is. A türelméről, szorgalmáról többször tanúbizonyságot adó Tsz dolgozói kör is lassan perspektívátlan lesz. Sürgető a célt újra fogalmazó agrár-szövetkezeti politika. Nem azért mert alapvetően helytelen a szövetkezeti forma, mint azt egyik-másik alternatív szervezet állítja, hanem alapvetően a külső feltételek rendezése miatt. így többek között elengedhetetlen a klasszikus mezőgazdasági ágazatok becsületének helyreállítása, az értékarányos árak kialakítása, az agrárolló nyilasának megállítása, a mezőgazdaság igényeit magas színvonalon kielégítő ipari háttér biztosítása, a mezőgazdaság sajátosságait figyelembe vevő pénzpolitika alakítása, stb. Törekedni kell arra, hogy a szövetkezeti jelleg erősödjön, ehhez autonómiára van szükség, meg kell teremteni a vagyonérdekeltséget, a föld értékén való kezelésének lehetőségét,