MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1988. november 11.

2/227. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-100. • 1988. november 11. - Napirend: - 3. Javaslat a megyei pártbizottság hatásköri listájának módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 22-23.

Balogh László elvtárs Császár elvtárs felszólalásával egyetért. Véleménye szerint nem lehet szabályokkal gúzsba kötni magunkat, rugalmasan kell dönteni. A képviselő jelölteket szabályokkal ne kössék meg, az nyilvánvaló, hogy tudnak önállóan, de nem pártszerütlenül dön ten i . Egyik legvitatottabb téma, hogy a megyei Tanács elnökhelyette­sei és VB titkára kikerüljön-e a megyei párt-végrehajtóbizott­ság hatásköréből. Szerinte helyes ha ezeket a funkciókat át­adjuk a megyei Tanács hatáskörébe. Romhányi András elvtárs Egyetért azzal az elgondolással, hogy az országgyűlési képvise­lőket a hatáskörből vegyék ki. Az eddig lefolytatott társadalmi viták is bizonyítják, hogy nem tudjuk előre: a választójogi törvény hogyan fog erre vonatkozóan módosulni. Az országgyűlés­be megfelelő létszámú és minden szempontból alkalmas párttagok kerüljenek be. Elfogadta a javaslatot. dr. Balogh Pál elvtárs Összefoglalójában elmondta; egyetért azzal, hogy az anyag 4. ol­dalán szereplő "b" pontot hagyják ki. Elmondta, hogy a hatáskö­ri funkciókat betöltő személyek szerepvállalására nem terjed ki a hatáskör, azonban ezen funkciókat betöltők ilyen jogaiba be­le kívánunk szólni. Egyetértett a többi felszólalással in. Krasznai Lajos elvtárs Elmondta, hogy ezt az anyagot a testület elé véleményezésre hozták. Ha a többség egyetért a hatásköri lista kikerül a vá­rosi, városi jogú pártbizottságokhoz, ütt pedig ennek alapján módosítják saját hatásköri listájukat, annak az elvnek megfe­lelően, hogy az alapszervezetek részére több funkciót és ha­táskört adnak le. Megkérdezte, hogy a felvetett javaslattal ki ért egyet. Megállapította, hogy az anyagot a javaslatokkal együtt a megyei pártbizottság egyhangúlag elfogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom