MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1988. január 29.

2/221. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-170. • 1988. január 29. - Napirend: - 4. Tájékoztató a Monori Városi Jogú Nagyközségi Pártbizottságon folytatott pártvizsgálat tapasztalatairól. - - Tájékoztató. 63-85.

Az uj munkaterületre kerülését dr. Szászik Károly elvtárs kezdeményezte, /hoz­zátenném, nagyon ragaszkodott ehhez az elképzeléséhez/. Kovácsné elvtársnő is szivesen vállalkozott erre a feladatra, hiszen a körzethez több szállal kötő­tű oky dött /korábban itt dolgozott a körzetben, jelenleg is Gyomron lakik, a nagy­község megyei tanácstagja és sorolhatnám./Elhatározását kétségtelenül az is motiválta, hogy Szászik elvtárssal személyesen is jól ismerték egymást, hi­szen együtt jártak a Politikai Főiskolára. A testületek, a vezetőtársak és az apparátus - ahogy nekünk elmondták: - örültek a megválasztásának. Ugy minősitették, hogy ilyen jó képességű vezetői hármas még nem volt a monori pártbizottságon. Nagyon sokan azt remélték, hogy Kovács ­né elvtársnő odakerülésével a pártbizottságon megszűnnek a korábbi időszakban jellemző belső feszültségek, érzelmi, indulati hullámzások, az apparátus meg­osztottsága /különösen a PTO- és PMO vezetők, munkatársak közötti szubjektiv eredetű ellentét/. Ennek okát a korábbi PTO-s titkár és Szászik elvtárs megrom­lott kapcsolatában, döntő mértékben Skribek elvtárs személyében, magatartásában látták. Kovácsné elvtársnő a megválasztása után igyekezettel kezdett a munkához. Környe­zete segitette a körzet és a PTO-s tevékenység megismerésében. Olyan terüle­tekre, szervekhez is eljutott, amelyeket korábban a pártbizottság a munkakapcso­lataiban elhanyagolt /például biróság, ügyészség/. Szeretném elmondani, hogy a kezdeti periódusról mindenki jó érzéssel nyilatko­zott. Kovácsné elvtársnőben megfelelő készséget éreztek a segitségre, a tájé­kozódásra. Az irányitott szervek,egységek véleménye szerint: "uj szint hozott, uj stilust képviselt, bár természetesen érződött az is, hogy az ilyen tipusu munkában még nincs kellő jártassága, kellő mélységű ismerete." Az apparátus egy­ségesebbé vált, javult a munkahelyi légkör. A kezdeti biztatónak tűnő periódus után az első konfliktusok már néhány hónap után váratlanul jelentkeztek a vezetőtársak között. Ezek az idő elteltével egyre mélyültek. Az érintett testületek, a pártbizottság és a végrehajtó bizott­ság azonban erről semmit nem tudeiÉ. Tapasztalataink azt igazolják, hogy a területen és a munkatársak között sem érződött ekkorTá^feszültség. Az ügy a mo­nori párt-végrehajtóbizottság elé csak a megyei pártbizottság kezdeményezésé­re került 1987. május 19-én, már viszonylag érett formában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom