MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1987. szeptember 23.
2/219. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-163. • 1987. szeptember 23. - [A 4. napirendi pontot nem tárgyalták.] - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság feladatterve az MSZMP KB 1987. július 2-ai állásfoglalása alapján. - - Szóbeli kiegészítés. 39-56.
Ebben a kapcsolati rendben felfogásunk az, hogy meg kell maradnunk - és ez egyben kötelességünk is - a gazdasági döntések politikai kihatásának vizsgálatánál. Nem vállalhatjuk fel a kedvezőtlen döntések kizárólagosan politikai eszközökkel való magyarázatát, elfogadtatását, az állami szervek gyakorlati tennivalóit, de igényeljük a párbeszédet az ezzel összefüggő döntések meghozatalában. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy változatlanul kiemelt feladatunknak tekintjük és minden politikai támogatást megadunk a megye egész lakosságát érintő, s a felzárkóztatást célul tűző tanácsi fejlesztések, elképzelések körülményekhez igazodó differenciált megvalósitásához. Ugyanakkor például még átmeneti időre sem adhatunk politikai támogatást belső vállalati erőfeszítések hiányában a szocialista kivitelben leginkább érdekelt nehéz helyzetbe kerülő gépipari vállalataink gondjainak rendezésére. És nem tartjuk politikailag támogathatónak azt sem, ha a tőkés export egy vállalatnál azért mérséklődik, mert annak támogatástartalma szintén csökkenő, hiszen mai adataink alapján is a tőkés exportból származó nyereségtámogatás tartalma 24 %-ról 26 h-ra emelkedett.