MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. november 27.

2/214. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-147. • 1986. november 27. - [A két napirendi pontot együttesen tárgyalták.] - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1986. november 19-20-ai üléséről, illetve az ott született határozat megyei fogadtatásáról. - - Szóbeli tájékoztató. 35-72.

s a legnagyobb torzítások éppen az összefüggésekből kiragadott részigazságok nyomán születnek/. A gazdaság nem kielégítő tel­jesítménye igaz rontja a társadalom hangulatát, de a kibontako­zást gátolhatja a nem megfelelő ráhangoltság is. Ennek megváltoz­tatásáért a sajtó sokat tehet. A gazdasági építőmunkát nem segíti megfelelően a jogi, ható­sági munka sem. A reform lépéseit egyrészt nem követi időben a gazdasági jogalkotás, másrészt nem lép fel a jogszabályoktól el­térő, ezzel ellentétes gyakorlattal szemben. Szinte általánossá vált, hogy azok is "jeleznek" - s általában felfelé -, akiknek hatásköre van az előírásoktól eltérő gyakorlat tiltására vagy szankcionálására /Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása munkaügyi kérdésekben/. Fejlődésünknek nem törvényszerű velejárója a fegyelem, a munkaerkölcs általános fellazulása, beleértve ebbe az állampol­gárokat és állami intézményeinket is. Ma már a kenő- és hálapénzek rég kiléptek a vendéglői és a benzinkutas borravaló kereteiből, s megjelentek a tanácsoknál, az adóhivatalokban, az egyetemek vizsgakérdéseinek kijátszásában, a nagyértékü ajándékozások elburjánzásában, a külföldi, főleg nyugati munkavállalások, ösztöndijak protekció és összeköttetések utján való megszerzésében. Felvenni ezekkel szemben a harcot csak ugy lehet, ha a párt meg tudja őrizni intaktságát és szuverén fellépésének feltételeit Az igényességnek, a fegyelemnek, a demokratizmusnak a pártélet lehet a példaadója. Valljuk be, hogy a párt belső élete sem a kí­vánt irányban és szellemben fejlődött. Egyre gyakoribb a szótlan, passzív pártrendezvény, vagy a "jól előkészített" értekezlet. Sok a formális, bürokratikus elem a pártmunkában. Sok a fentről előirt napirend.

Next

/
Oldalképek
Tartalom