MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. november 27.

2/214. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-147. • 1986. november 27. - [A két napirendi pontot együttesen tárgyalták.] - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1986. november 19-20-ai üléséről, illetve az ott született határozat megyei fogadtatásáról. - - Szóbeli tájékoztató. 35-72.

A könnyűipar a rekonstrukciók ellenére sem tudta verseny­képességét javitani, az élelmiszeriparunk termékei pedig a világ­piacon egyre inkább ár- és keresleti korlátokba ütköznek. Az emiitett ágazatokban van lekötve a népgazdaság állóesz­közeinek mintegy harmada, a foglalkoztatottak 30 százaléka, s egy­re csökken az általuk megtermelt nemzeti jövedelem, sőt a veszte­ségeket azzal mérsékeljük, hogy kapacitásaikat csak 60-70 százalék­ban használjuk ki. A felsorolt ágazatok termelés-kiesését, illetve vesztesége­it kellene pótolni az un. progresszív, huzó tevékenységeknek, igy például a műszer-, a híradástechnikai-, a gyógyszer-, vagy a finom­ vegyiparnak . Ezek termelésének növekedési üteme ma is meghaladja az átlagot, de ahhoz, hogy a gondokkal küzdő ágazatok jövedelem­kiesését pótolják, a mainál versenyképesebb kínálatra lenne szük­ség és termelésüknek becslés szerint legalább 15 százalékkal kelle­ne évente növekedni. Végül az objektív tényezők csoportjában említette meg a mezőgazdaságot több éve sújtó aszályt. Az emiatt csupán ez évben kieső mintegy 12 milliárd forint jövedelem nagy gond a mezőgazda­ságban, hiszen mintegy 300 olyan állami gazdaság és szövetkezet van, melyeket a károk komolyan érintenek - és vele együtt növek­szik a költségvetési támogatások iránt az igény és jelentős az exportárualap-kiesés is. A népgazdaság nem megfelelő teljesítményében kétségtelenül szerepük van az említett tényezőknek, a KB megítélése szerint azon­ban az elmaradás csak ezekkel nem indokolható, legalább ilyen sze­repük van helyzetünk alakulásában a gazdaságirányítás, a vezetői munka gyengeségeinek, a szubjektív, rajtunk muló tényezőknek. Ezek sorában a következőkről volt szó: - Először: a gazdaságirányítási eszközrendszerünk egészét, tehát a népgazdasági tévézést , a szabályozást és az intézményrend­ szert nem sikerült a szükséges mértékben a külső és belső egyensú­lyi viszonyok javításának, a gazdaság élénkítéséhez elengedhetetlen 7<?

Next

/
Oldalképek
Tartalom