MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. június 27.

2/211. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-94. • 1986. június 27. - Napirend: - 2. A pártdemokrácia helyzete, továbbfejlesztésének feladatai Pest megyében. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 4-18.

E két csoport tömegbefolyása ma sem elhanyagolható, sok eset­ben ők a hangadók. A pártdemokrácia közvetlen eszközökkel va­ló szélesítése csak az ellenük folytatott politikai küzdelem­ben képzelhető el. Második gondolatként a pártdemokrácia és a munkamódszerek szo­ros összhangjáról beszélt. Mintegy két évvel ezelőtt, amikor a városi pártbizottság ülésén az egyik napirend tárgyalásánál nemcsak hozzászólások, hanem javaslatokis voltak, változtattak az összefoglaló módszerén. Minősítették az elhangzott javasla­tokat és ezután nem szavaztatták meg az előterjesztést a vi­tával és az összefoglalóval együtt, hanem megálltak. Megkér­dezték elsősorban a javaslattevőket, hogy egyetértenek-e mon­dandójuk ily módon történő kezelésével. Következésképpen ér­demi előterjesztéseknél sokat élénkült a vita, nagyságrenddel nőtt a javaslatok száma, azóta már többször előfordult, hogy külön szavaztak egyes javaslatokról - érdemi döntések szület­nek. Vagyis az elveket gyakorlati mozzanatokká kell lefordí­tani és ez gyengesége a pártmunkának. Megitélése szerint tu­domásul kell venni, hogy a párt belső élete is sajátos isme­retrendszer, tudomány. Meggyőződése, hogy az alapismeretektől elkülönített módon oktatni kell a párt belső életének munka­fogásait. Rendkivül sokat lehet tenni a pártdemokráciáért, ha például a taggyűlés levezetésének módszereit, a javaslatok feletti döntés módját, a döntéselőkészités lehetséges útjait megtanitják, megtanulják. A harmadik kérdés, amiről szólt, a pártdemokrácia és az idő összefüggése. Sajnos még ma is hallható olyan vélekedés, mi­szerint a demokrácia lassitó tényező. Kétségtelen: több idő kell hozzá, mint ha egy ember hozza a döntést, saját belátásá­ra hagyatkozva. Mégis fontos az a célkitűzés, hogy az optimá­lis időszükségletnél ne használjanak fel többet. Ezt alapvető­en két utón lehet elérni: az egyiket az előterjesztés is jelzi, tervezni kell a politikai munka folyamatát is. A másik a politikai érzékenységgel kapcsolatos. Sokszor a döntéselőkészités (o

Next

/
Oldalképek
Tartalom