MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1986. március 27.

2/210. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-116. • 1986. március 27. - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1986. március 18-ai üléséről. - - Szóbeli tájékoztató. 24-56.

A határozattervezet előkészítése során kikértíÉK/a Központi Bizottság és a kormány számos tagjának, a Pártépitési Munka­közösségnek, valamint társadalmi és tömegszervezeti vezetők­nek a véleményét, és hasznosították a területi és üzemi párt­szervek tapasztalatait, javaslatait. Pártunk mind a hatalomért folyó harc, />mindpedig a szocializmus épitésének különböző szakaszaiban nagy figyelmet forditott a kádermunkára. A felszabadulás után/viszonylag rövid idő alatt tömegesen nevelt a szocializmus ügyét odaadással és áldozatké­szen szolgáló vezetőket, akik nehéz körülmények között is meg­álltak a helyüket. Később a személyi kultusz, a bizalmatlanság viszont ezen a területen is súlyos károkat okozott. Az MSZMP felszámolta az ezzel kapcsolatos torzulásokat, a kádermunkában is érvényesiti a lenini el/veket, gyakorlatunkat az emberek irán­ti bizalom, az őszinteség, a nyiltság jellemzi. A társadalmi fej­lődésünket egyes szakaszaiban a párt által kezdeményezett és végrehajtott nagyarányú káderátcsoportositások elősegítették a szocialista épitőmunka soron levő feladatainak sikeres megoldását. A Központi Bizottság legutóbb 1973 novemberében vizsgálta meg át­fogóan a káderpolitikát. Az akkor elfogadott alapelvek helyesnek bizonyultak. Érvényesítésük jól szolgálta a politika megvalósí­tásához, a szocializmus épitéséhez szükséges személyi feltételek biztosítását. A társadalmi, gazdasági életben végbement változások, Németh Károly elvtárs előadói--beszéde.

Next

/
Oldalképek
Tartalom