MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1984. január 13.

2/196. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-152. • 1984. január 13. - Napirend: - 2. Jelentés az 1983. évi gazdaságpolitikai feladatok teljesítéséről. Javaslat az 1984. évi feladatokra. - - Szóbeli beszámoló. 83-100.

világpiaci hatásokra• Világos, hogy az exportorientált termelés sokkal nagyobb rugalmasságot igényel, mint korábban a belső fogyasztásra tor­körül fejnek évenként, A t. Pártbizottság 6-7 éve állandóan figyelemmel kíséri a tejtermelés fejlődését /Pest megyében ennek igen nagy a jelen­tősége/, minden bizonnyal értékelni tudja ezt az eredményt. Nem kívánom túlságosan sok adattal terhelni a testületet, A mérle­gek elkészülése után pontos és alapos elemzés is lehetséges léez éo igyekezünk az 1903-as év tanulságalt még sokféleképpen hasznosítani. Végrehajtó Bizottságunk az ismertetett fontosabb tényekből azt a követ* keztetést vonja le, hogy megyénkben nagy erőfeszítések történtek a főbb gazdaságpolitikai célok elérésére. Ami pedig a mértéket illeti - az eredmények egészében és a legtöbb gazdasági egységben is olyanok, ame­lyeket ez adott körülmények között jó munkával lehetett elérni, Egyér­telműen javult a gazdaság teljesítménye - ezt legfeljebb csak a mező­gazdaság esetében lehetne megkérdőjélezni, de mint később megpróbálom bemutatni, ott sem volna reális, A vállalatok és szövetkezetek teljesítménye azonban nem egyforma* Sokszor tájékoztattuk már a t. Pártbizottságot a legjobb vállala­taink többéves, folyamatosan kiváló teljesítményéről, Nos, ezek 1933­ban is hírükhöz méltóan dolgoztak, A DKV 64 mrd-os termelést teljesí­tett, azon belül 0,5 rard Ft értékű tőkés exportot bonyolított le, a Csepel Autógyárban felgyorsult a műszaki fejlődés, fegyelmiéit termelés és gazdálkodás folyik. Nagy eredmény, hogy a nyereségük aa^wHöfefc mtnrOoo millió Ft, Főbb mutatóit túlteljesítette a OHV, a CfHO, a nagy­kőrösi Konzervgyér, a PEFLM, az ICO Iróezsrszövetkezet. Eredményesen küzdött meg a piaci problémákkal a FORTE, a Váci Kötöttárugyár, a l-^ZV.. A PuMU ezévben le kiemelkedő gazdasági eredményeket ért el, a jeien^o*^ exportban is. Túlteljesítette (még a ds-reláclójú kiviteli tervét a r4>iori Mezőgép, a Ganz Árammérőgyár, a HAGY, a PEVDI, a Pestvidéki Gépgyár, a TEXELEKTRO, és a Dunakeszi Konzervgyár, Az építőipari export­ban továbbra is sikeres az ÉGSZÖV közös vállalat. Dinamikusan nőtt e kisszövstkezetek termelése, ugyanakkor a hagyományos ipari szövetkeze­tek egy részében csökkent a termelés és ez a kör adós maradt a do-export terv teljesítésével is. l.íulé«« b/ A nagyüzemi tehenészetben megyei átlagban 5ooo liter tej t elkezdte mutogatni az "oroszlánkörmeit" a tőkés

Next

/
Oldalképek
Tartalom