MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1983. november 29.

2/195. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-68. • 1983. november 29. - Napirend: - 1. Az ipar helyzete és feladatai Pest megyében az MSZMP KB 1983. július 6-ai határozata alapján. - - Szóbeli kiegészítés. 12-25.

körülmények között. Ha a lakóhelyén mehetne az a munkás az üzemébe, több ideje jutna a családja számára, a pihenésre, tanulásra, műve­lődésre. Most mindezeket az utazás miatt fel kell áldoznia.'A köz­lekedés túlzsúfoltságát is csak az általam előadottak megvalósításával lehetne kikerülni. Nem akarom Budapestet központi helyzetéből folyó körülmények miatt támadni, de nem tartom teljesen egészségesnek a jelenlegi állapotot." A szocialista iparositás gyökeresen megváltoztatta gazdaságun­kat. Az egykori agrárjellegű megye iparosodott vidékké fejlődött, l96o-ban már mind a termelési érték, mind a foglalkoztatottak száma alapján az ország második ipari megyéje volt. Ebben az időszakban különösen a gépipar fejlődött gyorsan. A 6o-as években kormánydöntések alapján további jelentős üzemek jöttek létre /DCM, DKV, DHV/. Sok budapesti vállalat hozott létre új gyárakat. Lényegében ekkor honosodott meg a nagyipar Nagykáta, Cegléd és Dabas térségében. Az összes ipartelep 195o-ben 78 volt, most 148o. Ezen belül a minisztériumi vállalatok ipartelepeinek a száma 21-ről 46o-ra nőtt. Tömegek állandó életformájává vált az ingázás Budapestre, de a megyén belül is. Természetesen az utazás feltételei sem hasonlítha­tók már a Házi Árpád által megfogalmazottakhoz. De azért figyelemre­méltó -é<K-a—fc-ovábbi munkánkban úlmulaLásL jeltmt, hogy azóta is minden vizsgálat kihangsúlyozza ennek a jelentőségét. A készséget a "bejá­ráshoz", az ingázók helyzetét mindenekelőtt azzal lehet javitani, ha sikerül csökkenteni az utazási időt és javitani az utazási fel­tételeket. Mivel igen jelentős számban dolgozó asszonyokról van szó, gondoskodni kell a gyermekek megfelelő elhelyezéséről, biztositani a bevásárlási lehetőséget és az alapvető szolgáltatásokat. És végül növekvő jelentőségű az egyes munkavállalók szándékaiban az utazási költségek növekedése. Ezt az alapvető összefüggést ajánljuk a fi­gyelmébe az új városi és városi jogú nagyközségi pártbizottságaink­nak is. Jelentős új ipartelepítéssel a következő időszakban nem számo­lunk. Egyrészt, mert a gazdaságpolitikai cél most az intenziv fej­lődésre való áttérés, másrészt a korlátozó tényezők miatt. Ez utóbbiak közül a legdöntőbbel, a munkaerővel kapcsolatban volna T ír

Next

/
Oldalképek
Tartalom