MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1983. március 11.
2/190. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-53. • 1983. március 11. - Napirend: - 1. Az időskorúak helyzete, a velük való foglalkozás tapasztalatai Pest megyében. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-8.
korúak helyzetének figyelemmel kisérésével, közéletük aktivitásának fokozásával foglalkoznak és ezzel összefüggő feladataik vanaak. Mindig éreztük a fontosságát a megyében a társadalmi összefogásnak, így volt ez az egészségügy, művelődés- és az oktatás terén is. De a jelenlegi gazdasági körülmények között még fontosabbnak tartjuk ezt is mert ezen a területen kivánjuk erősiteni a társadalmi összefogást. Várjuk és kérjük az ipari, mezőgazdasági üzemek, társadalmi és tömegszervezetek vezetőit, leleményességükkel, ötleteikkel segítőkészen álljanak hozzá a feladatok megoldásához, mert igy fogjuk tovább fejleszteni az eddigi eredményeket. Az idő kimértsége miatt nem tudtunk minden eredményről, erőfeszítésről szólni, de tudjuk, hogy a Csepel Autógyár, a Szentendre járás-város üzemei több kommunista szombatot szervezett, melynek bevételét a nyugdijasok megsegítésére fordították. És még lehetne sorolni a példákat. Szükségesnek tartjuk és előre kívánunk lépni a szocáális intézmények továbbfejlesztésében. Változatos módon, sokoldalúan, ugy ahogy az idősek helyzete megköveteli. Egyetértek Vámos elvtársnővel abban, hogy az öregek napközi otthona humánusabb megoldást jelent az idősek számára. De a szociális otthonok fejlesztéséről se mondjunk le, mert vannak olyan idős emberek, akik egészségi állapotuk miatt nem tudják igénybe venni az öregek napközi otftionat, bár kedvezőbb lenne számukra. Az emberi oldala ennek a kérdésnek tovább fog erősödni, mert tudjuk, hogy ezen nagy hangsúly van. Az emberi gondoskodást, törődést érezzék az emberek a munkahelyükön, lakóhelyükön egyaránt. Mindig fontosnak és most is annak tartjuk, hogy a pártszervezetek szolgáljanak példával ? mert van abban igazság, hogy az öregekkel való foglalkozás a társadalomnak mindig egy kicsit az önarcképe is. Kérünk felhatalmazást arra, hogy a Pártbizotteági ülésen elhangzott javaslatokat, elgondolásokat számbavegyük és ezek felhasználásával hitelesebbé tegyük a kiadott feladattervet. Végezetül szeretném megköszönni a párt, állami és tömegszervezetek közreműködését, valamint a jelen partbizottsági ülésen felszólalók javaslatait, véleményét. Arató elvtárs: megköszönve Barinkai elvtársnő vitaösszefoglalóját, kéri a Pártbizottságot, hogy aki egyetért az Írásban kiküldött jelentéssel, Barinakai elvtársnő szóbeli kiegészítőjével, valamint a hozzászólásokban elhangzottakkal, ezek átvezetésével és pontosításával, az kézfelemeléssel szavazzon. Megállapítja, hogy az írásos előterjesztést, a szóbeli kiegészítést, valamint a hozzászólásokban elhangzottakat a Partbizottság - egyhangúlag jóváhagyta. Arató elvtárs megköszöni a részvételt, aktivitást és az ülést bezárja. jkv.vez.