MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1982. november 25.
2/187. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-95. • 1982. november 25. - Napirend: - 1. Az MSZMP XII. kongresszusán hozott határozat végrehajtásának megyei tapasztalatai és a további feladatok. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-37.
Csak néhány általam fontosnak vélt kérdést vázoltam fel, de azt hiszem ez is mutatja a megye fő törekvéseit. Politikai munkám során sok időt töltök el a megye területén. A legkülönbözőbb rétegekkel találkozom, munkásokkal, pártmunkásokkal, pártmegbizatást teljesítőkkel, munkasörökkel. Gondolkodásukat, véleményüket ismerem. Gondjaikat, a tenniakarás oldaláról vetik fel. Mi foglalkoztatja a közvéleményt? Mi áll az érdeklődés középpontjában? Első helyen a gazdaság. Az, hogy tartjuk-e és egyáltalán tudjuk-e tartani a kongresszusi célokat, képesek vagyunk-e megőrizni az életszinvonalt. A közvélemény az életszinvonalunk kérdését leszükitve érti, csak az árakra és bérekre korlátozza. A közvélemény jelentős része az életszinvonal alakulását nem társadalmi méretekben nézi. A Pártbizottság elé terjesztett jelentésből is kiderül, hogy a nehezebb körülmények között is felépült a megyében 22 ezer lakás, 579 általános iskolai tanterem, looo bölcsödéi, 59oo óvodai férőhely, bővült az egészségügyi hálózat, fejlődött a kereskedelmi ellátás, a lakosság takarékbetét állománya Pest megyében 9,4 milliárd forint, ez 11 $-kal több mint az előző évben. Ez mind az életszinvonal politikánkkal függ össze. Mégis,nem mindenkinél mérhető a társadalmi méretekben való gondolkodás. Azt viszont érzik, hogy az életszinvonal csak egy bizonyos rétegnek marad szinten, csökkent, vagy esetleg emelkedett. Éppen azért, hogy a tömegek jobban tudanak eligazodni jelen helyzetünkben, s tevőlegesen is hozzá tudjanak járulni, jó, hogy a most megfogalmazott javaslatokba is bekerült az ezzel kapcsolatos tennivaló. Foglalkoztatja a közvéleményt talán mindennél jobban a béke megőrzésének kérdése. Tudják, hogy Európa történetében a leghosszabb ideje, 37 éve béke van, féltik elért vívmányainkat, aggódnak érte. - Összességében mégis ugy értékelhető, hogy a közhangulat nem rossz, erről győznek meg a beszámoló taggyűlések hangvételei is, de erről a nagylétszámu munkásőrök is, akik napi munkájuk mellett nagyrészt szabadidőben látják el e nem könnyű, de nagyon szép pártmegbizatásukat.