MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1979. május 4.

2/163. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-64. • 1979. május 4. - Napirend: - 1. A megye építőiparának helyzete és a továbbfejlesztés feladatai. - - Szóbeli kiegészítés. 33-48.

ennek a figyelembevétele nélkül megfelelően értékelni. Jelenleg is egymás mellett van /és még sokáig így lesz/ az épí­tőiparban a modern technika, technológia, a hagyományos kubikus és kőműves munkával. Ennek megfelelően a kollektívákban is vannak ki­válóan képzett hegesztők, gépkezelő-betonozók, illetve a malteros kőműves, a lapátos és talicskás segédmunkások. Az iparosodás hosz­szú folyamat és természetesen kihat az emberi viszonyokra is. • A gazdasági és társadalmi folyamatokat is helyesen értékelve be­csüljük igazán az elért eredményeket. A vezetők munkáját, akik sok­szorosan nehéz és "bonyolult viszonyok között végzik a munkájukat. A társadalmi szervezetekét, akik sok munkahelyen szétszórt kollek­tívát igyekeznek összefogni. Az építőmunkások által emelt objektu­mok így nézv^ talán még szebbek, de mindenesetre kedvesebbek lesz­nek a számunkra. Amikor a feladatokat kialakítjuk, a Központi Bizottság határoza­ta mellett a megye helyzetét, feladatait - az itteni sajátosságo­ kat is iig3relembe kell venni. Megyénk fejlődése gyors, ezt jelzi a beruházások évi 12 rard Et körüli értéke is. Nagyon sokoldalú az építőipar feladata. Jelentős a kapacitáshiány: mi a beruházások visszafogásától is csak azt vár­hatjuk reálisan, hogy kevesebb lesz az elutasított igény. Ennek el­lenére természetesen náluak is lényegesen javítani kell a szervezett­séget, a minőséget és a hatékonyságot. A helyzetünk nem teszi lehe­tővé, hogy egycsapásra megoldjuk az összes problémákat. A látványos változásokhoz sok pénz, technika és elegendő, sokoldalúan képzett munkaerő kellene. Ezekkel szűkösen állunk. De a feladatok helyes meg­határozásával, egységes, következetes munkával lépésről lépésre to­vább haladhatunk. Az építőipar munkájának az értékelésekor gyakran vetődik fel, hogy Pest megyében alacsony az építés koncentráltsága és ez nehe­zíti a vállalatok munkáját, rontja a hatékonyságot. Azokkal, akik ezt az érvelést a hibák mentegetésére használják, természetesen nem értünk egyet. Az igaz, hogy a többi megyékben az építés-beruházás

Next

/
Oldalképek
Tartalom