MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1974. március 21.

2/124. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-9. • 1974. március 21. - Napirend: - 1. Tájékoztató a KB 1974. március 19-20-ai üléséről. - - Emlékeztető. 2-6.

4/ A Központi Bizottság megvitatta a közművelődés helyze­tét. Méltatta az eredményeket és megjelölte azoknak a tennivalók­nak széles körét, amelyeket el kell végezni az egész jövő fejlődésé­nek szempontjából fontos közművelődés színvonalának további emelése érdekében. A közművelődés fejlesztéséről szóló határozat teljes szö­vege is nyilvánosságra fog kerülni a Pártéletben, illetve a Kossuth Kiadó külön brosúrájában. 5/ A Központi Bizottság megvitatta a párt soronlévő kong­resszusával összefüggő feladatokat és elhatározta: - A párt XI. kongresszusát 1975. márciusára hivja össze# - El kell késziteni a párt uj programnyilatkozatát, mert az 1948-ban, az egyesülési kongresszuson elfogadott programnyilat­kozat kitűzött céljait már elértük. - A pártszervezetek számára a kongresszusi felkészülés a­lapvető okmánya a kongresszus elé terjesztendő határozati javaslat lesz, melyet a Központi Bizottság megfelelő időben elkészit és nyil­vánosságra hoz. - A Központi Bizottság meghatározta a kongresszus előtti taggyűlések, pártértekezletek időbeosztását, amely megfelel az elő­ző kongresszusok előkészítésénél alkalmazott és bevált gyakorlatnak. 6/ A Központi Bizottság elhatározta, hogy a gyakorlati mun­ka követelményeinek megfelelően egyes vezető tisztségekben káder­átcsoportosítást hajt végre: - Aczél György elvtársat - fontos állami megbizatása miatt felmentette a K.B. titkári tisztségéből. Győri Imre elvtársat meg­választotta a K.B. titkárának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom