MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1972. március 31.
2/110. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-29. • 1972. március 31. - Napirend: - 2. A vállalatok üzem- és munkaszervezésének, valamint a munkaverseny fellendítésére indított mozgalomnak alapszervezeti feladatai. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-7.
Hozzászólások : Dobrotka Oszkár elvtárs; Az üzem és munkaszervezéssel kapcsolatos problémák élők a Csepel Autógyárban is, A termelési feladatok nagyon nehezek, az eddigi hagyományos munkaszervezési tevékenységgel ez már nem val ósulhat meg, A munkaszervezés uj szempontjaival foglalkoznak, A part és kormányhatározat megjelenése után résztvett egy egyhónapos tanfolyamon. Igazgatói tanácsülés elé vitték ezt a problémát, majd januárban már határozati javaslat is született, majd párt VB elé is került. A vállalat eddigi üzem és munkaszervezési problémái vetették fel a jelenlegi helyzetet, A Csepel Autógyárban üzem és munkaszervezés eddig is folyt. Hiszen Marx szerint is "minden céltudatos emberi tevékenység igényel szervezést". A gyárnak szervezési osztálya és működési szabályzata van. Azonban a jelenlegi helyzet, mint már emiitette, uj szempontokat igényel. A Csepel Autógyár termelése • és tevékenysége a népgazdaságra is visszahathat. Folytatnak egy modell-kisérletet elektromos számitógép berendezéssel. Célkitűzés, hogy az üzemszervezést lemérjék ezen a modell-kisérleten. A kisérlet során minden dolgozó véleményét meghallgatják és igy mód van arra, hogy a belső tartalékokat feltárják, A modell-kisérlet folyik és egy-két hónapon belül lemérhető lesz az eredmény, A tapasztalatokat szivesen átadják, Oszk,ó Gyula elvtárs: Egyetért az irásos és a szóbeli előterjesztéssel. Kiemeli, hogy két témával kell a legtöbbet foglalkozni; mégpedig a munkaszervezéssel, s ezt már nyugodtan lehet szakmának is tekinteni, mert a szervezéshez való hozzá nem értés igen komoly veszéllyel jár. Ez nemcsak pest megyei, hanem országos probléma is, A másik fontos do^og, hogy sajnos nem a magas szervezettségű üzemek jutnak nagyobb jövedelemhez, hanem forditva van. Példákat emlit.