MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. május 18.

2/99. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-93. • 1970. május 18. - Napirend: - 1. A párt ifjúságpolitikájának néhány kérdése és a KB állásfoglalásából adódó feladatok az 1970. február 18-19-ei ülés határozata alapján. - - A párt ifjúságpolitikájának néhány kérdése. (Az MSZMP KB 1970. február 18-19-ei ülésének anyaga.) [brosúra]

szocializmust építő magyar nép ifjúságára, igényességünk indo­kolt. Ifjúságunkra egymásba fonódó, kettős feladat vár. Az egyik­ről rendszeresen beszélünk, a másikról ritkán. Reá vár az a feladat, hogy a szocialista társadalom teljes felépítését véghez­vigye. És feltehetően még a mai fiatal nemzedék életébert jelent­kezik a kommunizmusra való átmenet előkészítésének feladata. Ezenkívül és eközben — más országok ifjúságával együtt — a szocialista társadalmi rend világméretű győzelmének előmozdí­tásában is segíteniük kell. Ifjúságunknak felelősséget kell éreznie a szocializmus világ­méretű győzelméért, ennek ismeretében, tudatában kell készül­nie az életre, a munkára és a harcra. Az általános és középisko­lákban tanuló fiatalok — sőt még egyetemisták is — kétezerva­lahányban is fognak még élni, dolgozni, sőt ekkor lesznek életük delén. Őket az akkori feladatokra kell felkészítenünk. Irántuk, érdekükben egyértelmű világnézeti követelményekkel kell fel­lépnünk. Persze nem pénzbüntetés terhe mellett, hanem neve­lőmunkával, agitációval, jó szervezéssel kell gondoskodni arról, hogy az ifjúság elsajátítsa a marxizmus—leninizmus alapvető igazságait, megtanuljon elméletünk tudományos módszereivel gondolkodni és vállalja, vallja azt a politikát, ami a mi világné­zetünkből következik. Az ifjúság is csak a kapitalizmus és a szocializmus között vá­laszthat. Neveljük úgy fiataljainkat, hogy a szocializmust vá­lasszák és szocialista világnézetük legyen. Hogy ez milyen ha­tásfokú lesz, a fiatalok mekkora hányada lesz ilyen, ezen most nem érdemes tűnődni. Feladatunk az, hogy eleget tegyünk a párt rendeltetésének, missziójának: propagáljuk a marxizmust, (hirdessük átfogó szocialista céljainkat, a jelenleginél nagyobb mértékben fogadtassuk el a tömegekkel a kommunista politikát. Ez a pártnak általános kötelezettsége, de különösen kötelessége az ifjúsággal szemben. Az, hogy a fiatalok elsajátítsák a marxista—leninista világ­nézetet, nemcsak társadalmi érdek, hanem a fiatalok érdeke is. Ma, 1970 februárjában egy szocializmust építő országban még úgy is lehet élni, hogy a munkából hazatérve az emberek egy része, bár egyre csökkenő része, azt mondja: „elvégeztem ren­desen a munkámat, a többi nem érdekel". Ez ma sem helyén­való, de néhány évtized múlva már végképp elfogadhatatlan, társadalmilag abszurd nézet, magatartás lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom