MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. május 18.

2/99. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-93. • 1970. május 18. - Napirend: - 1. A párt ifjúságpolitikájának néhány kérdése és a KB állásfoglalásából adódó feladatok az 1970. február 18-19-ei ülés határozata alapján. - - A párt ifjúságpolitikájának néhány kérdése. (Az MSZMP KB 1970. február 18-19-ei ülésének anyaga.) [brosúra]

ciáltan emeljük; vizsgáljuk meg, nem lehetne-e az üzemeknek, vállalatoknak, intézményeknek lehetőséget biztosítani, hogy az arra érdemes fiatalok számára nagyobb segítséget adhassanak lakásgondjaik megoldásában. Gondot okoz az is, hogy az elhelyezkedés nem mindig a tudás és az emberi tulajdonságok, hanem olykor-olykor protekció alap­ján történik. Ezen az egyelőre még kezdeti stádiumban levő pályázati rendszer bevezetése nem tudott eléggé segíteni. Az ilyen jelenségek súlyosan bántják az ifjúság igazságérzetét, mé­lyebb sebeket ütnek rajtuk, mint az idősebbeken. Egy másik lényeges kérdés, hogy számos munkahelyen nem biztosítanak a fiatalok számára képzettségüknek és képességeik­nek megfelelő tevékenységi lehetőséget. Fejlődésünk során voltak olyan időszakok, amikor gyorsan futottak „felfelé" az emberek. Ilyen volt az 1945—1949 közötti időszak és az 1956-ot követő periódus is. A gyors előléptetés mint megoldás akkor szükséges és lehetséges volt. Ennek a nagy­arányú mobilitásnak ma már természetesen nincsenek meg a feltételei, de nem volna jó, ha a jelenlegi körülmények között nem tudnánk biztosítani a fiataloknak a normális lehetőségeket, a tehetségükhöz mért megfelelő feladatokat. A megoldás nem egyszerű, hiszen társadalmunk egészét érinti. Az egészséges mozgást nem egyszerűen és nem is elsősorban előléptetéssel lehet biztosítani, hanem azzal, ami mindennél fon­tosabb: adjunk több bizalmat, teremtsünk nagyobb teret a dol­gozó emberek, s főként a fiatalok kezdeményezéséhez, figyel­jünk jobban oda véleményükre. Érezzék a fiatalok, hogy mun­kájuk, megjegyzéseik, javaslataik társadalmilag is fontosak. Kedves Elvtársak! A határozati javaslat megfogalmazásánál abból indultunk ki, hogy a KISZ pártirányítása eszmei, politikai tartalmú; nem apróiékos, hanem elvi, a KISZ-szervek tevékenységét és önálló­ságát figyelembe vevő tevékenység. A Központi Bizottság elvi jellegű határozata után más vezető pártszervaknek és a KISZ Központi Bizottságának kell a részletekben majd állást foglalnia. Tisztelt Elvtársak! Az előterjesztés és a határozati javaslat előkészítése közben néhány szervezeti kérdésről is viták folytak. Az első ilyen kérdés a KISZ helyzetének értékelése, az ifjú­sági mozgalom szervezeti továbbfejlesztése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom