MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. március 19.
2/97. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-90. • 1970. március 19. - Napirend: - 1. Jelentés a munkásosztály helyzetéről szóló 1958. évi KB-határozat végrehajtásának Pest megyei tapasztalatairól. - - A munkásosztály helyzete Pest megyében. 44-78. [brosúra]
dott részvételét tükrözi. Ugyanakkor jelentősen megnőtt 1967—1969-ben a pártba felvett alkalmazottak száma. Kedvező viszont, hogy a pártba felvett munkások közel kétharmada szakmunkás (61,4), ami a munkások képzettebb, tudatosabb rétegeiben a párt befolyásának növekedését jelzi. Nagyon kicsi a párt szervezettsége a munkásnők körében A nődolgozóknak mindössze 4,4%-a párttag, holott a dolgozók 49%-át nők teszik ki. A munkások között a párt befolyását, szervezeti részvételüket illetően is kívánatos lenne megnövelni. Ennek érdekében a tudatos pártszervező munkát is javítani kell, de emellett: — jobban kell törekednünk a nehéz helyzetben lévő, kisjövedelmű családos dolgozók helyzetével, életszínvonaluk, életviszonyaik változásával, — kívánatos lenne lerendezni a tagdíjak körüli vitát, hogy a kisjövedelmű embereket ne késztessen meggondolásra a párthoz való tartozást illetően, — több gondot kell fordítani a vidékről idekerült, nemegyszer ingázó munkások politikai, társadalmi tudatosságának fokozására, — nagyobb gondot kell fordítani az emberekkel való közvetlen foglalkozásra, a véleményük meghallgatására, az, üzemben a demokratikus formák tartalmi gazdagítására, — sokkal többet kell tenni a munkásnők, családanyák emberi, családi, társadalmi problémáinak segítése, politikai tevékenységük kibontakozása érdekében. A párt vezetésében nagyobb súlyt és tekintélyt kell biztosítani a fizikai munkásoknak is, mert ez a párthoz fűződő kapcsolataikat alapvetően befolyásolja. Politikánk munkáspolitika, de ezt jobban a munkásokra építve kell megvalósítani a gyakorlatban. A Politikai Bizottság ez év elején ismételten tárgyalta a munkásosztály helyzetének javítására hozott korábbi határozat végrehajtását. Ujabb állásfoglalásában kijelölte azokat a tennivalókat, amelyek a jelenlegi körülmények között a munkásosztály társadalmi, politikai helyzetének javítása érdekében megvalósítandók. A KB határozata Pest megye számára is megszabja a tennivalókat úgy, hogy a végrehajtás során törekedni kell a megye sajátos gondjainak, problémáinak megoldására.