MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. március 19.

2/97. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-90. • 1970. március 19. - Napirend: - 1. Jelentés a munkásosztály helyzetéről szóló 1958. évi KB-határozat végrehajtásának Pest megyei tapasztalatairól. - - Jelentés. 8-43. [brosúra]

juttatások szűkülésével kapcsolatban. Ezek a problémák rész­ben egy átalakuló gazdasági struktúra kisérőjelenségei, pl. hogy a bérjellegű juttatások aránya nőjön gyorsabban, de egyben figyelmeztető jelek is a munkások társadalmi súlyának további növelésére, életkörülményei rendszeres, alapos javí­tására. A munkások részvétele a vezetésben. A szocialista átalakulás kezdeti időszakában a munkások so­rából közvetlenül kiemelt vezetők vették át az ipar és az állami élet egyes területeinek irányítását. Ez a gyors tár­sadalmi átrétegződés időszaka volt. Nagyréazt ennek eredménye, hogy még ma ia az igazgatók 75 %-a eredetileg munkás. Azóta ez a társadalmi mobilitás lelassult. A vezető posztok betöltésénél jobban előtérbe került, éppen a szocializmus épitésének igényeiből kifolyóan, a szakképzett ség és a magasabb szintű politikai műveltség. Ez az önmagá­| ban természetes folyamat azonban nemegyszer eltúlzott igények . formájában jelentkezik, éa igy fékezik a munkások vezető posztokra emelését. Ilyen túlzás, hogy helyenként jelentkezik a szakképzettség r egyoldalú túlbecsülése , az egyének társadalmi helyzetének alábecsülése, a tehetséges munkások képzésének nem kellő szorgalmazása, sőt itt-ott, kicsinyes gazdasági szemlélet alapjáról kiinduló fékezése. Természetesen igy is van társadalmi átrétegződés, de az ut hosszabb, az iskolákon keresztül vezet és ezt nekünk sokkal jobban kell segiteni, erősiteni. A vezető szerepet nemcsak a munkásosztályból kiváló, az uj szocialista értelmiaég soraiba átkerülő munkások jelzik, hanem nagyon erősen jellemző erre a munkásság rétegződésének, társadalmi struktúrájának képe is. Nálunk a munkásosztály gyors feltöltődése a politikai homo­• genitás ellen hat. De éppen ez teszi indokolttá, hogy a mun­kásosztályon belül jelentkező, ott felismerhető rétegzettség-

Next

/
Oldalképek
Tartalom