MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. március 19.
2/97. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-90. • 1970. március 19. - Napirend: - 1. Jelentés a munkásosztály helyzetéről szóló 1958. évi KB-határozat végrehajtásának Pest megyei tapasztalatairól. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-7.
lasszuk ki a megoldandó problémák sorrendjét, az anyagi eszközöket, a társadalmi erőket, amelyek rendelkezésünkre állnak. Az anyag foglalkozik a lakásépítkezéssel: a megyén belül felépülő lakások igen nagy száma nem a munkásoknak jut. Az a rendelet»amely szerint lehetővé teszik a gyárak javaslatát is a lakások elosztásánál, már elveszti jelentőségét. Az lenne a célszerű, hogy az üzemek a korábbi rendelkezést figyelembe véve - valóban segitsenek a lakások felépítésében, elosztásában. Ugyanez mondható el a KISZ.lakásakciónál is. Ma már igen nagy összeg befizetése szükséges, amelyet nagybbrészt nem tudnak a fiatalok rendelkezésre bocsajatni. A megyei bérhelyzet elmarad az oiszágoshoz képest. 4000-6000 Ft átlagbér különbségek vannak. Az élelmiszer - és textilipar helyzete: A régebben létrehozott rangsorolás dönti ma is el a bérszinvonalat és teljesen indokolatlanul jelentkeznek a különbségek. Főként a két iparban, a dolgozó nőknél. Országosan ez a különbség abszolút mértékben még nőtt. Ezzel függ össze a jövedelem differenciálódása is. Az elkövetkező időszak jövedelempolitikájánál ennek felülvizsgálása feltétlenül szükséges lenne. Oszkó Gyula elvtárs, Ipari Műszergyár igazgatója: Nagyon hasznosnak és lényegesnek tartom Lendvai elvtárs kiegészítését. A Központi Bizottság határozata nagyon lényeges volt, aktivitásra szólitott fel bennünket és arra buzditja a párt tagjait, a pártszervezetet, hogy a problémákkal behatóbban foglalkozzunk. Ez az értékelő anyag nagyon sok és lényeges problémát vet fel. 16. oldalon az áruellátás és az árak alakulásával kapcsolatban helyes az a megállapítás, hogy 1969. évben nem sikerült folytatni az előző év eredményes áruellátását. Az áruellátás biztositása nagyon akadozott bizonyos cikkekből. Ezek a munkásokat hátrányosan érintették. Kovács Antalné elvtársnő. Nőtanács megyei titkára: Az előterjesztett anyag széleskörű, tartalmazza a fejlődést. Helyesnek tartanám azon meghatározást, hogy valóban kik tartoznak munkásosztály közé. /beiskolázási probléma, stb./