MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1969. július 7.

2/90. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-65. • 1969. július 7. - Mellékletek: - - A pártbizottsági ülés beszámolója. 46-63.

osztályok vezetését, az ágazati munkát erősítette. Mindez kiha­tott a járási, városi szervek munkájára is. így nőtt a szinvo­* nal differencia a megye és az alsóbb szervek között. 2. De talán még ettől is jelentősebb és élesebbé tette a helyzetet, hogy az uj igényeknek megfelelően hirtelen leadott hatáskörök követik a kontrasztot a lehetőség és a valós hatékonyság között. 3. A községi tanácsok fizetési besorolása nem mindig adott le­hetőséget a felkészültebb emberek beállítására. A községi tanácsok megerősítésének egyik fontos feltétele, hogy járási szintről ne csak a hatásköröket adják le, hanem azzal együtt a hozzáértő, nagy tapasztalattal rendelkező embereket is. Ez a községi munka színvonalára gyors, érzékelhető hatást gyakorol. Tudjuk, hogy ez bér problémát is jelent. A közös tanácsú községek létrehozása segit az anyagi alap megtér tésében, de ehhez felsőbb szervek segítségét is várjuk. Reméljük ezeken majd tudunk változtatni. Szólnék, mert jelentősnek tartjuk, hogy a megyei PB. és a megyei tanács között pártszerü együttműködés, elvtársi munkaviszony a jellem ző. Ennek hasznát látja a megye, mert a két testület együttes fellé­pései eredményesebbek, hatékonyabbak az egyes állami szerveknél. Itt a tanácsi munkánál kívánkozik, hogy szóljunk néhány szőt a megye kommunális fejlődéséről is. A IX. Kongresszus óta eltelt időben a megyei és járási, városi szinte] is nagy erőfeszítések történtek a fejlődés érdekében. A párt és ta­nácsi erőfeszítéseket nagyban segítette, hogy támaszkodni tudunk a Politikai Bizottság és a KB. Titkárság határozataira. Utoljára 1968. márciusában tárgyalta a KB. Titkársága Pest-megye hely­zetét. Azóta is érezzük e határozat hatékonyságát.Ez kifejezésre jut abban, hogy a. / világos és egyértelmű a pol. és gazd.tennivalóink, b. / vezető állami szervek is megkapták ezt a határozatot és igy ők is figyelembe veszik. Erre a határozatra hivatkozva minden illetékes miniszterrel tárgy, megyei szinten a kommunális fejlődés fontosabb adatairól: -villany 1970-re 80 % /60 % volt./ -2 kórház avatás jövőre -Rendelőintézetek Eáckeve, Szigetszentmiklós, Nagykáta

Next

/
Oldalképek
Tartalom