MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1969. július 7.

2/90. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-65. • 1969. július 7. - Mellékletek: - - A pártbizottsági ülés beszámolója. 46-63.

Azzal együtt, hogy még mindég és még soká a bevezetés időszakát éljük, az eddigi intézkedések jelentős része kedvező irányú tendenciákat inditottak el. A reform körültekintő bevezetése a gazdasági élet át­állásából kialakulható nagyobb megrázkódtatást elháritotta és a termelési, kereskedelmi és fejlesztési tevékenység összessé­gében eredményesnek mutatkozik. Ennek tudható be, hogy a III.ötéves terv fő előirányzatait előreláthatólag országosan és megyeileg is tulteljesitéük. A gazdaság növekedési üteme az elmúlt három évben meghaladta a tervezettet. Megyénkben még dinamikusabb a fejlődés. Országosan: - 1968-ban az évi nemzeti jövedelem 23-24 %-al nagyobb volt 1965 évinél. Ezzel már is elértük az 1970-re tervezett szintet. - Az 1 főre jutó reáljövedelem három év alatt kb. 19 %-kal, az 1 főre jutó reálbér 8 %-kal nőtt. A reáljövedelem nagyobb a reálbér alacsonyabb a tervezettnél /ok: több a foglal­koztatottak száma, uj szocialista intézkedések történtek. országosan \ - A beruházásokat kb. lo %-al tulteljesitjük. Ezek következményeképpen előreláthatólag: - A nemzeti jövedelem a tervezett 24 %-kal szemben 1970-re kb. 38 %-kal haladja meg az 1965 évi szintet. - Az ipari termelés valamivel - az épitőipar jóval túlszárnyalja a tervezettet. - A mg-termelés a tervnek megfelelően alakul. - A fogyasztás tervelőirányzat 18 %-H helyett 3o %-os lesz az emelkedés. - Becslések szerint a szocialista szektor beruházsai 1970-fean

Next

/
Oldalképek
Tartalom