MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1969. július 7.
2/90. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-65. • 1969. július 7. - Napirend: - 1. Jelentés a IX. kongresszus határozatának végrehajtásáról a pártmunka néhány kérdését illetően. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-14.
A jelwntés és a szóbeli beszámoló jó volt, a megállapításokkal vitatkozni nem lehet, a való helyzetet mutatja. E^y néhány szót szeretnék szólni a pádertemokrációról és a szocialista demokrációáról. A dolgozók és a lakosság közvetlenül mind nagyobb mértékben nyilvánítanak véleményt az őket érintő kérdésekben, a társadalmi életben és a párton belül is, - a mi megyei pártbizottságunk sokat tett ennek érdekében. A demokrácia gyakorlása megmutatkozik a járás, de az alsóbb pártszervek munkájában is. Egyre több társadalmi és politikai kérdést vitatnak meg, mely kiinduló pontj/a társadalmi, politikai életünk fejlődésének. Vitatkozó légkörben élnek a kommunisták, ez a gyakorlat utat nyit az állami munka demokratizmusának és gyakorlatának. A tanácsok önállósága növekedett, eht az anyag is helyesen állapitja mag. Pártbizottságunk ezt az önállóságot folyamatosan támogatja és biztatja, különösen a vállalati testületet e munkában. El akarjuk érni, hogy a vállalati és tanácsi szervek vezetői önálló nagy felelősséggel rendelkező gazdái legyenek területüknek. T a nácsi szerveknél, különösen az igazgatási vonalon van egy sor beidegződés, ez azonban a pártszervek vonatkozásában is megvan, - pld. gyors helyzet felismerés, minden felülről várás, bürokratikus vonások túltengése, hatáskörök vontatott leadása, vagy amikor nincs meg a megfelelő feltétel az alsóbb szerveknél és mégis megkapják, - mindezek fékezőleg hatnak. T a nácsainkat nagyon fel kell késziteni a további változások fogadására, amiről Kállai elvtárs beszélt. Vannak elvi tisztázatlanságok párton belül és párton kivül is. Két oldalon vetődik fel, hogy a szocialista demokrácia fejlődése összeegyeztethető-e a szocialista demokráciával, nem fog-e igy a párt ereje gyengülni. Mindkét nézet helytelen, sok tekintetben abból fakad, hogy nem látják tisztán és nem is értik sok tekintetben az újra való törekvést, a fejlődést. A megnyugtató választ a kommunistáknak kell megadni.