MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1967. szeptember 30.
2/71. ő. e. Pártbizottsági ülés 1-75. • 1967. szeptember 30. - Mellékletek: - - Előterjesztés. [brosúra]
•— Évenként e célra rendelkezésre álló öszszegek nem fedezték a szükségletet. Felhasználásuk nem volt megfelelően összehangolva és koncentrálva. — Közutak, vasutak és dűlőutak melletti árkok vízszállító kapacitása az elhanyagoltságuk miatt nagyon lecsökkent. Azok műtárgyainak jelentős része is elhanyagolt vagy teljesen tönkrement. Az elmondottak nem azt jelentik, hogy semmi nem történt a belvízmentesítés, a belvízkárok elhárítása érdekében, hanem sokkal inkább azt, hogy a felszabadulás előtti mulasztások megszüntetésére kevés volt az a sok millió forint, amit erre az elmúlt években fordítottunk. Hiszen a II. ötéves terv idején a vízügyi igazgatóságok 52 millió forintot, a tanácsi szervek 17,1 millió forintot, a vízgazdálkodási társulatok 62 millió forintot stb. használtak fel. A megye vízrendezésére — azonos céllal, de különböző fontosságú sorrendben — az elmúlt tervidőszakban összesen 150,1 millió forintot fordítottunk. Ennek az igen jelentős összegnek a felhasználása azonban — éppen a koordináció hiánya miatt — nem hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket joggal elvárhattunk volna. Nem rendelkeztünk a szükséges tervezői és kivitelezői kapacitással sem. így a rendelkezésre