MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1967. szeptember 30.

2/71. ő. e. Pártbizottsági ülés 1-75. • 1967. szeptember 30. - Napirend: - 1. Irányelvek Pest megye mezőgazdasági vízgazdálkodásának megjavítására. - - Szóbeli kiegészítés. - 42-53.

A koncentráltság alatt azt értjük, hogy az álla­mi és társulati eszközök a legveszélyeztetettebb, illetve a leggazdaságosabban megvédhető területeken kerüljenek fel­használásra, •• , Ezek megvalósítása nem egyszerű feladat. Minden közösség a saját gondját tartja a legsúlyosabbnak, s annak megoldását helyezné előtérbe. Ilyenkor a legkülönbözőbb mc­• don igyekeznek nyomást gyakorolni az ügyintézőkre, hogy min-­denek előtt saját elképzeléseik kerüljenek ms gvalósitásra, A tervek alapján széleskörű politikai munkát kell indítani, hogy. az intézkedéshez megszerezzék a párttagság, az üzemek dolgozóinak és a falu lakosságának egyetértését, a végrehajtáshoz pedig aktiv közreműködésüket. Az irányelvek alapján készülő tervek sikeres végrehajtásának feltétele, hogy a központi szerveink - min­denek előtt a'z Országos Tervhivatal, az. Országos Vizügyi Fő­igazgatóság, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium aktiv- támogatását megnyerjük. Ez uton is kérjük az elvtársak segitségét, / A végrehajtás során fontos szerep jut tanácsaink-i­nak, vizügyi igazgatóságainknak, vízgazdálkodási társulataink­nak és a termelőüzemek vezetőinek. Felel ősséggel végezzék ily e n irányú munkájukat^ E nagyjelentőségű, sok munkát, álhatatosságot igénylő fela­datok végrehajtásában nem nélkülözhetjük a megye dolgozó la­kosságának aktiv támogatását, a munkában való résztvételét. Hasonló tapasztalatokat szereztünk mar a szőlő- gyümölcste­lepités megszervezésében, a nagyüzemi kertészetek, a tehené­szeti telepek kialakításánál, stb. Ezek a tapasztalatok in­dokolttá teszik azt, hogy a párt és az állami szerveinkben tárgyalják meg az elfogadott irányelveket, saját területükön szervezzék meg a lakosság munkáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom