MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1965. április 29.

2/51. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-48. • 1965. április 29. - Napirend: - 1. Jelentés a mezőgazdasági szövetkezetekben működő pártszervezetek helyzetéről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-12.

fejlődött a taglétszám. Ez hozzásegített ahhoz beruaünket, hogy a pártszervezet aktí­vabban tudjon bekapcsolódni a termelőszövetkezet politikai életébe, minden egyes tekintetben, A nők részéről is emelkedett az arány. Ezt bizonyltja az, hogy három évvel ezelőtt a nők aránya 16 % volt, jelen pilla­natban pedig 2o %. A nők is jobban jöttek a pártszervezetbe és aktivan dolgoztak. Az aktivitás azonban nem mindenben mondható el. Voltak és vannak ma is problémák. Elint a beszámoló is hangoztatta, nekünk is szükséges figye­lembe venni a követelményeket és az elkövetkező években ala­posabb pártmunkát, gazdasági munkát kell végeznünk. A párt­szervezet tekintélyét még jobban ki kell domborítanunk és ezzel a politikai élet biztosítottnak mutatkozik, ügy a községben, mint a tsz-ben is probléma a KISZ szervezet­tel kapcsolatban az, hogy a KISZ fiatalság kevés a termelő­szövetkezeten belül s ez a néhány fiatal,sem aktivizálja magát megfelelően. Sokszor a pártnak még őket is meg kell győzni. lem kis probléma az sem, hogy ez a néhány fiatal is 16-2o évesek. A 2o éven felüliek nem akarnak a KISZ szerve­zetben dolgozni. Ennek egyik fő oka az, hogy igen sokan közü­lük távol dolgoznak vagy iskolába járnak /gimnázium, techni­kum, stb,/ és ott sorolják be ezeket a fiatal embereket. Egyrészt az iskolához tartoznak és ott valószínű jobban és többet dolgoznák az ifjúsági mozgalomnak. Megemlíteném még a nőbizottságot, A nők eddig nem igen kap­csolódtak be a pazarunkéba. Igen nehéz olyan emberekkel fog­lalkozni, akik nem voltak elszokva otthonról. Elég nehéz meg­győző munkát kellett végezni ahhoz, hogy megértsék az aktivi­zálódó munka jelentőségét," Befejezésül annyit tudok mondani, hogy látjuk és Ismerjük a feladatunkat, s annak is tudatában vagyunk, hogy nem keveset kell tennünk a pártszervezeten belül feladataink végrehajtá­sához, de reméljük, hogy ugy mint az elmúlt év alatt most is fogunk eredményeket elérni. Keleti Ferenc elvtárs: Tisztelt elvtársak! ügy érzem, hogy Jámbor elvtárs beszámolója nagyon szerencsésen egészítette ki a határozati javaslat megértését és amennyiben sikerül a benne foglaltakat keresztül vinni a pártszervezetek és párttitkárok tekintélyének megerősödését szolgálja, A határozati javaslatból kiindulva egy-két kérdésre szeretnék rámutatni: . Az egyik a száj- és körömfájással kapcsolatos kérdés, Száj­és körömfájás olyan mértékben volt, hogy ennek következtében a szarvasmarha és sertésállományban évekre szóló pusztítást végzett, ügy gondolom, hogy a gazdasági vezetésnek és a párt­szervezetnek elsődleges feladata, hogy a továbbtenyésztést biztosítsa.- Ez a gondolat, mint azonnal megvalósításra váró feladat a határozati javaslatból is tűnjön ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom