MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. november 25.

2/19. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-65. • 1960. november 25. - Napirend: - 1. A téesz-mozgalom helyzetének és a mezőgazdaság fejlesztésével, illetve szocialista átszervezésével kapcsolatos feladatok megvitatása. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-39.

°°oo 0? területét is átszervezzük, nagyüzan 1 tegyük. Vagyis a kisparcellás gazdaság összehasonlltáslalapként megszűnik. ízért nekünk az összehasonlítási alaptól az államigazdaságok helyzetét, termelését kell 'te­kinteni az elkövetkezendő időben és azon kell dol­gozni, párt,állami apparátusban dolgozó, elvtársak­nak, termelőszövetkezet tagjainak, hogy lépésről lé­pésre közelítsük meg azokat az eredményeket, melyeket az ottani gazdaságokban már elértek. Ilyen termelő­szövetkezet, mely már elérte az ág-k szintiét, eseten­ként meg is haladia, több van a megyében. Ilyen a me­gyében a Ceglédi vörös Csillag a nagykátai"Magyar Koreiai Barátság, a péceli zöldmező és még több tsz-, 6-8-9 ezer forintos "bttó ttermelési értéket értek el az elmúlt esztendőben. Akkor amikor a ág-k, megyei szintű egy holdra eső termelési értéké^ öooo forint körül volt. loo kh-ként vannak olyan tsz-ink, melyek több mint loo q hust adtak az elmúlt években, tehát már vannak olyan tszélnk. melyek után, melyek által kitaposott uton határozott biztonsággal mehetnek a többi tsz-ek is. Bnnek a lehetősége, ennek feltételei megvannak és nekünk kötelességünk"valamennyi tszt- meg­felelően segitenl. Az Írásban banyutjott anyaghoz kiegé­szítés képpen a következőket kivánom még elmondani. Az I. 3 pontjában ahol a tanácsok tevékenységének érté­keléséről van szó,az a VB. véleménye, hogy az értékelés nagyon egy sl|u és a VB. ülésen az értékelés nem Is pontosan Így szerepel. Vagyis ami most az anyagban van az kiegészítésre szorul. Kiegészítésre szorul olyan for­mában, hogy az elmúl t időszakban a tanácsok munkájában pozitív fejlődés tapasztalható, de az ott említett hiábák hiányosságok melyek az anyagban felvannak tüntetve, azok konkrét tények, még ilyen problémáink vannak egyes tanács szervek munkájában. Azt javasolom, hogy a végleges szőve gezésnél ilyen formában klegészitese történjen ennek a pontnak. Néhány szót elvtársak a határozati javaslattal, vagyis a 2. es 3. fejezettel kapcsolatban. Az 19öl-es esztendő, a mi életünkben, a megye életében, a tsz-ek életében is fontos több aj fonást tartalmazó esztendő lesz. &z uj vonások közül en kettőt említenék meg. Az egyik ilyen alapvető fontossága vonás, hogy meg­kezdjük II. otÉéüB tervünk konkrét végrehajtását 1961­ben meg kell kezdenünk pártunk VII. sonkgresszusának a mezőgazdaságra vonatkozó, célkitűzésének végrehajtását. A VII. pártfconkgresszus a mg. termelésének alakítására, az ötéves tervben azt irja elő hogy 1958-as termelési szinthez képest 3o-32 %-al kell növelni a termelési hoz­zamot, a termelési értéket. A megyei pártértekezlet ugy határozott, hogy az országos éré lfcitűzéseinken belül pest­megyében ez alatt az idő alatt mintegy 4o-45 %-so terme­lési emelkedést kell elérni. Bz feszítettebb célkitűzés az országos célkitűzésnél és azt jelnetl, nogy évenként

Next

/
Oldalképek
Tartalom