MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. november 25.
2/19. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-65. • 1960. november 25. - Napirend: - 1. A téesz-mozgalom helyzetének és a mezőgazdaság fejlesztésével, illetve szocialista átszervezésével kapcsolatos feladatok megvitatása. - - Határozat. [Javaslat.] 44-50. [brosúra]
f) Járásonként meg kell alapozni a termelőszövetkezeti vezetők és tagok tapasztalatszerzési lehetőségeit. Minden járásban legalább egy olyan termelőszövetkezetet kell kialakítani, ahol a korszerű termelési módok alkalmazását és annak eredményét más tsz-ek is megismerhetik. E célból szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a megye állami gazdaságaival. 5. Gondoskodni kell az alapszabály következetes betartásáról, a tsz-demokrácia érvényre juttatásáról. A szövetkezeti demokrácia további erősítését a gazdálkodás fellendítése, a közösségi szellem és szemlélet kialakítása fontos eszközeként kell kezelni. 6. A járási tanácsok a tsz-ek megerősítésének fontos, operatív irányító szervei. Gondoskodni kell további erősítésükről és felkészültségük növeléséről. Az erősísítésre nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező elvtársakat kell beállítani. A belső adminisztráció ésszerű csökkentésével biztosítani kell, hogy több szakmai, gazdálkodási segítséget adjanak a tsz-eknek. A járási tanácsok következetesen, rendszeresen ellenőrizzék és segítsék a tsz-ek termelési és pénzügyi terveinek végrehajtását. 7. A párt és a tanács v. b. különös gonddal segítse a 3000 k. holdas és az ezen felüli területtel rendelkező termelőszövetkezeteket. Az állami gazdaságok vezetőit elsősorban az ilyen tsz-ek patronálásával kell megbízni, hogy segítségükkel rövid időn belül elérjék az állami gazdaságok termelési színvonalát, s korszerű nagyüzemekké fejlődjenek. 8. A szövetkezetek irányításában a legteljesebb differenciáltságot kell megvalósítani. Minden szövetkezetet adottságainak, lehetőségeinek és jelenlegi helyzetének alapulvételével kell irányítani, segíteni. A leggyengébb tsz-ek megszilárdítására egyedi terveket kell kidolgozni, s ezek végrehajtását következetesen biztosítani kell. 9. A jelenlegi tsz-községek szövetkezeteiben 1961-ben be kell vezetni az ágazati könyvelést és egyidejűleg költségszámításokat kell végezni. 10. Az arra alkalmas 2—3 községben, városban még az idén meg kell valósítani a szövetkezet-közi vállalkozást, hogy a tsz-ek erejük egyesítésével érjék el azokat a célokat, amelyekre egy tsz ereje nem elegendő. Jelenleg erre a célra legalkalmasabb Nagykőrös, Cegléd város és a ceglédi járás néhány szövetkezete. Elsősorban nagy, öntözéses kertészetek kialakítására, palántanevelésre, építkezésekre, baromfitenyésztésre kell összpontosítani az erőket. 11. A megyei pártbizottság szükségesnek tartja a háztáji gazdaságok mellett történő egyértelmű állásfoglalást. A háztáji gazdaságokra — a törvényes keretek között — még hosszú ideig szükség van. A háztáji gazdaság árutermelése ma még nem nélkülözhető, s hasonlóan fontos a háztáji szükséglet megtermelése is. A háztáji árutermelésben legjelentősebb a hízottsertés-, a vágottbaromfi- és a tojástermelés. A felvásárlószervek törekedjenek arra, hogy a háztájiból szerződéses és szabad felvásárlás útján a jövőben még nagyobb mennyiséget vásároljanak fel. A háztáji szarvasmarhatenyészet a közös állomány kialakításának és fejlesztésének egyik fontos forrása. A tsz-eknek már a tervezéskor gondoskodniok kell a háztáji állatállomány takarmányellátásáról. 12. A gépállomások szüntelenül javítsák a talajmunka minőségét. Legyenek következetesek a korszerű agrotechnikára és növényápolásra vonatkozó előírások betartásában. Növeljék az egy gépegységre jutó teljesítményt. 1961-re lényegében minden szántótraktornál térjenek át az állandó jellegű kettős műszakra. Szakembereikkel nagyobb szakmai segítséget adjanak a tsz-ek termelési tevékenységéhez. Biztosítsák a szövetkezetek erőgépeinek kijavítását és segítsék e gépeknek is a termelőmunkába való szervezett bekapcsolását. 13. A megyei pártbizottság felkéri a patronáló üzemek vezetőit és kollektíváit, hogy fokozzák a tsz-ek vezetői részére az üzem- és munkaszerevzési, közgazdasági; a pártbizottság vezetői pedig a pártpolitikai és pártszervezeti tapasztalatok átadását, és segítsenek azok alkalmazása megszervezésében. 14. A tsz-ek megszilárdításában a soron következő legfontosabb politikai és gazdasági jellegű feladat az 1960. évi zárszámadások előkészítése és lebonyolítása, valamint az 1961. évi termelési és pénzügyi tervek elkészítése. a) A megye pártszervei és szervezetei kezeljék a zárszámadást fontos politikai kérdésként. A pártszervezetek adjanak maximális támogatást a gazdasági beszámolók elkészítéséhez. A zárszámadás segítésében is a legteljesebb differenciáltságot alkalmazzák, elsősorban a gyenge termelőszövetkezeteknek segítsenek. b) Az 1961. évi terv készítésében a gazdálkodás összhangjának megteremtésére kell törekedni. Meg kell valósítani az ágazatok közötti összefüggést. Biztosítani kell az összes állatállomány (közös és háztáji) takarmányszükségletének megtermelését. A vetésszerkezet kialakításánál vegyék figyelembe a rendelkezésre álló kézi munkaerőt. A terv reálisan feszített, végrehajtható legyen, néhány százalékot tartalékoljon is. Reálisan kell megtervezni a beruházásokat, az állatállomány számára a férőhelyek készítését, a gépek és egyéb munkaeszközök beszerzését. Törekedni kell arra, hogy a tsz-ek kezdjék meg saját termeivényeik feldolgozását, ezt az állami szervek segítsék elő. A reális, minden lehetőséget figyelembe vevő terv lesz az 1961. évi gazdálkodás fontos eszköze. III. A megyei pártbizottság a gazdasági és politikai helyzet mérlegelése után úgy döntött, hogy az ősziek teljes betakarítása és a vetés befejezése után — lehetőleg december elején — el kell kezdeni a megye mezőgazdaságának teljes átszervezését, a Központi Bizottság 1958. decemberi és 1960. október 29-i határozata alapján. Az átszervezést úgy kell befejezni, hogy a tavaszi mező-