MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. június 16.

2/16. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-117. • 1960. június 16. - Napirend: - 1. A megyei tanács jelentése a téeszek politikai és gazdasági megszilárdítására hozott intézkedésekről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 3-51.

temet végzett értelmiségieket vigyünk le falura, azonban a párt elsősorban a munkásokra épül, van köztük akinek csak 4 elemije van meg, de áldozatvállalásukra mindig lehet számítani tudják mit jelent a párt mellé állni. Szántó elvtárs felszólalása,hogy komolytalan dolog itt felvetni olyan kérdést, hogy vájjon a Pártbizottság módósitsa e az irányszámokat vagy nem. Itt nagyom komoly problémákról van szó. Nézzék meg az elvtársak milyen folyamat játszódik le a tsz. vonatkozásban Póton. Ahol veszte­ség mutatkozik megfeszített erővel próbáljuk kiküszöbölni. A beter­vezeti: munkaegységre a tsz-ek jelentős része előle et oszt és nincs rá fedezet. Az irányszámokhoz ragaszkodnunk kell. Babinszki elvt. azt mondta egy alkalommal a tanácselnöknek, ha nem mennek ki ellenőrizni a tanácstól majd én kizavarom őkat alig győz­zók azóta vigasztalni az elnököt. Említették az elvtárcak hogy a fővárosi tanácsnál előzetesen az állandó bizottság mond egy-egy ügyről véleményt és csak akkor kerül a Tanács VB. elé. A Pest megyei Tanácsnál fontos jelentések elkészí­tésénél az Állandó Bizottságot soha nem kapcsolják ki. Az ÁB. mozgó­sításának döntő feltétele, hogy a tanácsok munkát adjanak nekik. Befejezésül: A Párt Végrehajtóbizottság kérte hogy dolgozzunk ki egy anyagot amely 1-2 esztendő távlatából bemutatja hogy a tanács hogyan dolgozott a tsz. megszilárdításért. Mutassunk rá a párt és a tanács kapcsolatára. A párt és tanács kapcsolatát ugy bemutatni,hogy a fogyatékosságokról amik átmenetileg negatívumként jelentkeztek ne beszéljünk nem lehet. Ezt mi már a múltban becsületesen megtárgyaltuk egymással és lezár­tuk. Amióta eljöttünk arról az értekezletről azóta megváltozott,elv­társias lett a Párt VB. és közöttünk a hang. Volt időszak azonban mikor ez nem egészen igy volt. A február havi beszélgetés óta meg­változott a munka és most már megyünk előre a helyes és megfelelőé irányba. Amikor meghallottuk,hogy a községi tanácselnök pártházat utalt ki más részére éppen ugy elitéltük mint Horváth elvtárs. Szóba került a beavatkozás kérdése.Ami azt illeti nem jó irányban ke­ressük a hibát. Én még nem találkoztam olyan nézettel, hogy a tanács ­elnöknek nem kell foglalkozni közvetlen a tsz-el. A beavatkozás szót nem alakalmaztuk,hanem arra vettük az irányt, hogy a tanács irányító munkája a tsz-ek felé érvényesüljön. Akik^emlékeznek az előbbi pártbizottsági ülésre ahol leckéztető kije­lentések hahgzottak el a tanács funkcionáriusok felé,ugy mentünk el mint a kutya, akit leforráztak,ez még utórezgése volt annak az idő­szaknak, amiről itt szó esett. Most már elvtáraiasan dolgozunk együtt és megvan az a politikai légkör amivel a tanácsok a munkájukat el tud­ják végezni. Javasolja,hogy a jelentést ugy fogadják el ,hogy a növényápolásra vo­natkozó adatokat ne vegyék figyelembe mert más adatok vannak már. Ami a Párt VB. politikai irányitó szerepét illeti a jelentésben sze­replő " tanácsok lebecsülése" kifejezés maradjon el, A határozati javaslatba olyan pontot kell még bevenni, a Párt VB. na­gyobb mértékben segitse a fogyatékosságok kijavítását. ooOOOoo

Next

/
Oldalképek
Tartalom