MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. június 16.
2/16. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-117. • 1960. június 16. - Napirend: - 1. A megyei tanács jelentése a téeszek politikai és gazdasági megszilárdítására hozott intézkedésekről. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 3-51.
- szükségesnek tartjak az eredményességi munkaegység és premizálás bevezetését, mert különben nincs biztosítva a munka elvégzése. Most a gyakorlat bizony ltja, hogy a PB. helyesen járt el. Felmerült még, hogy Xóczián elvtárs valamelyik tanácséi nököt .leszidta, mert valamelyik párt helyiséget el akar ta vennél. Ok Jó barátságban vannak, együtt szoktak poharazni, de amikor a tanácselnök a pártházat oda akarja adni és akkor is azt a hangnemet használta, mint poharazgatás közben, ez helytelen. De meg kell mondani, nogy Kóczián elvtárs mást is tehetett volna ezzel a tanácselnökkel szemben, ami súlyosabb lett volna. Továbbá felmerült, az aszódi járás tanács elnökének a leváltása. Ezt annak Idején megbeszéltük a tanácselnökkel és visszahívtuk, ugy gondoltuk, hogy ez lezár^ult. Felvetődött, hogy gorombán leszúrtunk egyes tanácsapparátusban dolgozó elvtársakat. Ezzel kapcsolatban konkrá tan a következő dolgok történtek. Az tortént, hogy a párt határozatot hozott arra, hogy a szövetkezetek saát anyagukból épitsenek istállókat. Az építkezéshez át sehol nem lehet kapni, azonban a szövetkezeteknek van saját anyaguk, ami a saját területükön van. Kérték a tanácstól az engedélyt a fa kitermeléséhez, mire a tanács azt mondta, hogy nem lehet kitermelni a fákat, nem adott engedélyt. Akkor kértk, hosy tegyenek val-mit annak érdekében nogy építkezhessenek, de "nem tettek semmit, csak azt mohták, hogy nem lehet. Végén az erdő gazdaság a következőket mondotta: a szerfás építkezéshez adnak anyagot, de a saját építkezéshez nem tudnak biztosítani anyagot, merfi érre nincsen rendelkezés. Erre azt mondtam, hogy rendbe van, hosy saját építkezés hez nem tudnak adni anyagot, mert a T3Z-eknek anyaguk van, de a tanács a saját anyag kitermeléséhez nem ad en gedelyt. Végén kiderült, hogy előre várható volt, hogy a szervezés következetéoen a parasztok ki fogják irtani a fákat, ezért nehezitették meg a fakitermelést, de most, amikor egy község szövetkezeti község lett, semmi akadálya nincsen a fakitermelésre minden igényre meg kell, hogy adják az engedélyt. A helyzet ugy nez ki, hogy a paraszt bement a tanácshoz három falkivágására engedélyt kérni, az engedélyt megkapta és ezzel az engedéllyel kiíratott 12 mázsa fát. senki nem vonta felelelősségre, s nem Is tudtak róla. Amikor a szövetkezet kért fát. akkor egyik helyről a másik helyre küldték az engedély kérését, a végén pedig nem adták meg nekik az engedélyt. Egy másik eset: mi szóvá tettük a tanács bizonyos ae^arátussávallf. bizonyos tagjaival szemben, hogy nekünk"hamis jelentest ne adjanak. Nemrégen kaptam egy jelentést a kezembe, s amikor"megnéztem, ezt mondta : hogy ez nem Igaz, ami ebben a jelentésben szerepel adat, mert a valóságban más a helyzet. Mire Jámbor elvtárs 'elmondta, hogy most kapta a jelentést. Telefonált MIkolal elvtársnak,, mire Mikolal elvtárs kijelentette, hosy azt Ö is tudja, hogy a jelentésben szereplő adatok nem felelnek meg a valóságnak. Felvetődik a kérdés, hogy akkor miért n«m adják egyáltalán ki ezeket a jelentéseket?