MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1959. március 19.
2/10. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-75. [Kibővített pártbizottsági ülés.] • 1959. március 19. - Napirend: - 1. A KB 1959. március 6-ai határozatának, valamint az MSZMP Pest Megyei Pártbizottság 1959. március 19-ei kibővített pártbizottsági ülés határozati javaslatának megtárgyalása. - - Az MSZMP Pest Megyei Pártbizottság 1959. március 19-ei ülésének határozata. 68-75. [2 példány brosúra]
A párl- és állami szerveknek elő kell segíteniük a termelőmunka gyorsütemű megindulását. Adják meg a nélkülözhetetlen szakmai segítséget minden szövetkezelnek, segítsenek gyorsan kialakítani a nagyüzemi szervezettségei, és már a nyár folyamán kezdjenek hozzá a nagyüzemi állattenyésztés feltételeinek kialakításához. Az állami gazdaságok és a régi, szilárd ter melőszövetkezetek példamutatásukkal is segítsék a nagyüzemi szervezettség kialakulását. A gépállomások elsősor ban azzal segítsék a szövet kezeteket, hogy minden munkát időben és jó minőségben végezzenek el. Továbbra is nagy figyelmet és megbecsülést kell tanúsítani a még egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok termelésének biztonságára. Az ehhez szükséges megfelelő politikai légkör biztosítása minden falusi párt- és állami szerv fontos feladata. Ezzel egyidőben KÖJEJESSÉGÜK állandó felvilágosító munkát végezni, hogy az egyénileg dolgozó parasztság is minő! előbb a szövetkezeti gazdálkodási válassza A Megyei PÁRTBIZOTTSÁG felhívja a megye agrár szakembe rei!, külön az agráregyelemel és a mezőgazdaság valamennyi dolgozója!, hogy töretlen odaadással és együttes erőfeszítéssel munkálkodjanak a Központi Bizottság határozatában megjelölt 5,2 százalékos termésnövekedés valóraváltásán. E célkitűzés megvalósítása érdekében a következő feladatokra kell nagy figyelmet fordítani: Minden talpalatnyi területet gondosan meg kell művelni, s törekedni kell arra, hogy másodvetések alkalmazásával minél nagyobb terület adjon egy év alatt két termést. Növelni kell azon növények termő-területét, amelyek katasztrális holdanként az átlagosnál nagyobb jövedelmet adnak (aprómagvak, cukorrépa, dohány, stb.). Gondos műveléssel és ápolással el kell érni, hogy a szőlő és gyümölcs is kiemelkedő lermést adjon. A megyét sajátos helyzete arra kötelezi, hogy nagymennyiségű kertészeti áruval lássa el a fővárost. Ehhez a kertészeti területek teljes kihasználására (öntözésre műszakilag berendezett területek üzemeltelésére) van szükség. Az arra alkalmas területekről már ez évben két-három termést takarítsanak be a kertészetekben is. Legfontosabb takarmánynövényeink a kukorica és a pillangós virágúak. A kukoricatermés növelése érdekében széles körben kell alkalmazni a hibrid velőmagot és el kell terjeszteni a siló-kukorica termesztését, a legfejlettebb módszerekkel. A pillangósok területének növelését az elmúlt évekénél nagyobb mennyiségű magfogással kell biztosítani. Nagy gondot kell fordítani a talajerő visszapótlásra, a trágyázásra, a növényi kártevők és a gyomok irtására, melyek a termés mennyiségét és minőségét egyaránt veszélyeztelik. Az állattenyésztésben a fő cél a hozamok növelése, a szaporulat veszteségmentes felneve lése valamennyi állatfajnál, e zzel egyidőben szükséges a baromfitenyésztés kiszélesítése, első sorban a mezőgazdaság nagyüzemeiben. A mezőgazdasági termékek előállításánál általános követelmény, hogy minden területen csökkentsék az előállílási költséget. Ezáltal jövedelmezőbbé kell tenni a gazdálkodást az állami gazdaságokban, gépállomásokon és a lermelőszövelkezelekben. A mezőgazdasági termelés fellendíté séi elő irányozó célkitűzések megvalósítása érdekében elő kell segíteni az iparéhoz hasonlóan, a szé leskörű, konkrét termelési eredményeket hozó versenymozgalom kialakítását és az anyagi érdekellség érvényesülését. III. Felhívjuk megyénkben a pártszervezeteket, a kommunistákat, hogy az elmúlt évek nagyszerű hagyományaira támaszkodva, legyenek most is lelkesítői, segítői a megyében szélesen kibontakozó szocialista munkaversenynek. Karolják fel és támogassák a dolgozók helyes és ériékes kezdeményezéseit, segítsék a szakszervezetek, a KISZ aktív szervező munkáját. Ugyanakkor felhívjuk az összes lömeg- szervezeleket — de mindenekelőtt a szakszerve zet és a KISZ lelkes tagjait és aktivistáit —•, hogy legyenek szervezői, kezdeményezői az iparban és a mezőgazdaságban a kongresszus Üsztelelére kibonlakozó munkaversenynek. Járási, városi bizottságaink, üzemi és falusi pártszervezeteink fordítsanak nagy gondot a dolgozók politikai nevelésére, erősítsék a párl és a tömegek közötti kapcsolatot, fokozzák az egyre mélyülő bizalmat a párt és a munkáshatalom