MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1957. december 23.

2/5. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-58. • 1957. december 23. - Napirend: - 1. A Pest megyei falusi pártmunka néhány kérdése az országos pártkonferencia után. - - Jelentés. 28-52.

A falu politikai életében még nem nagyon érezhető a tevókenysé- ­gük. Sok községben még nincs is KISZ szervezet. Ahol var., ott is kevés létszámú, a falu fiatalságára szinte alig gyakorol,befolyást. Mindez azt mutatja, hogy a falusi pártszervezeteinknek nagyobb segitséget kellene adni a KISZ szervezetek részére, Ez a segít­ség nem kielégitő. Bizonyltja ezt a Megyei Párt-YB-nak a nyár fo­lyamán a KISZ megsegítésére hozott határozata, melyben feladat­ként szabta meg, hogy a pártszervezetek küldjék a KISZ—be dolgoz­ni a 28 évnél fiatalabb kommunistákat. Vagy tegyenek intézkedé­seket arra, hogy a kommunisták gyermekeiket a KlSZ-be küldjék, A korábbi és a jelenlegi vizsgálat is azt,mutatja, hogy falusi pártszervezeteink ezeket a határozatokat nem hajtották végre. Na­gyon kevés az a pártszervezet, ahol szervezetten küldtek át fia­tal kommunistákat a KISZ-be. Még azoknál a szervezeteknél, ahol azt mondják, hogy küldtek át, ott is sok helyen az a helyzet,hogy csak mint külső tagot, patroáálás képpen osztották a KISZ-hoz. Sok községben pl, Kiskunlacházán is - bár 41 párttag van akik közül számos elvtársnak felnőtt gyereke van,-mégsem hozták létre KISZ szervezetet, a községben. Általában a.KISZ pártvezetése gyen­be, sok KISZ szervezetben alig van párttag. A Hazafias Népfront munkájával kapcsolatban az a tapasztalat, hogy a megvizsgált községeknek kb. a felében van Népfrontb-izott­ság. Ahol van a tevékenységük a tanácsválasztásoknál volt érezhető. Kivették részüket a különböző ünnepek előkészítésében is. Helyen­ként önálló elképzelésük is van. Mendén pl, Bulgár-hetet rendez­nek, a télire Ezüstkalászos tanfolyamot szerveznek, Zsámbokon a közeli időszakban Béke-naggyülést tervez a Népfront, Az a tapasz­talat, hogy ahol a pártszervezet felismerte a Népfront jelentő­ségét, feladattal látja el őket, itt előbb feltalálják magukat a falu társadalmi életében, E téren legjobb eredményt értek el a do­bási járás pártszervezetei. Ahol a pártszervezet nem érti ezt, és bizalmatlan a Népfront vezetőivel szembeni, ott a kezdeti nekilen­dülés után inkább vissza húzódnak a Népfront-bizottságok, A Hőtanácsok munkája még kezdeti stádiumban van, de máris lel­kes kezdeményezések tapasztalhatók, pl. varró-tanfolyamokat, mi­kulás esteket szervezetek, tea-délutánokat tartanak. Sok község­ben azonban még nincs meg a Nőtanács.

Next

/
Oldalképek
Tartalom