MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. szeptember 23.

1/26. ő. e. Pártértekezlet. 1-55. • 1989. szeptember 23. - [A 24. ő. e. folytatása.] - - A pártértekezleten elhangzott, illetve írásban leadott hozzászólások. 1-55.

Tisztelt Pártértekezlet! Sem pártértekezleten, sem pedig Kongresszuson nem vettem részt idáig. A mai nap igy különleges megtiszteltetés számomra. Hozzászólásomat az agromerációs küldöttcsoport szóvivőjeként, Budakalász nagyközség párttagságának bizalmából valajninTyademokra­tikus szocializmus hiveként fogalmaztam meg, Ugy érzem mondatom utolsó részével rögtön az egész dokumentum leglényegesebb részét érintettem. Programunk, kibontakozásunk alap­jának a demokratikus szocializmus megvalósítását tekintjük. Ez az utóbbi időben sokat vitatott jelzős szerkezet szerintünk nem takar má mást, mint az államszocialista gazdasági-társadalmi alakulat lebon­tásával a^fszcrcializmus felé vezető demokratikus ut megalapozását. Sajnos az előzetes viták tapasztalata világossá tette, hogy oly mér* tékü a bizalmatlanság, hogy a legegyszerűbb, legtisztább dolgok mögött is keressük a második, harmadik szándékot.Pártértekezletünk­nek, kongresszusunkne/k egyik fő feladata a tisztázás kell legyen. Választ kell adni arra, hogy milyenek vagyunk és milyenek akarunk lenni. Sojnes Mindennel egy hozzászóláson belül lehetetlen foglalkozni. Pár gondolatot ragadnék ki csupán, elsősorban azokat, amelyek meg­választ óimat legjobban foglalkoztatták. Politizálásunk sarkalatos pontja az önkormányzat megteremtése feaáfeáeey**i, amelynek nem csak ajformáját kell kitalálni, hanem a gazdasági alapjának megteremtését is. Többpártrendszerben gondol­kodva mielőbb szorgalmazzuk a helyi önkormányzati forma létrejöttét. EnnBh csirái tőlünk függetlenül megjelentek a településeken ellenzé­ki pártok formájában.Ők az első kirohanásaik gőzében nemigen látták az utat, mi pedig, valljuk csak be megsértődve kizökkentünk ké-

Next

/
Oldalképek
Tartalom