MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. szeptember 23.

1/25. ő. e. Pártértekezlet. 1-209. • 1989. szeptember 23. - Napirend: - 4. Állásfoglalás a kongresszusi dokumentumokról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 25-198.

a történelmünkből a nemzetközi eseményekből nem tanulva, minden­ható pártállamot fenntartva kívánják a válságot kezelni. És azokkal sem tudok egy pártban lenni, akik a nemzet jövőjét alárendelnék togmatikus lázálmaiknak. A bevezetőben mondott mottó jegyében folytatom, mikor azt mondom, hogy foglaljon ál­lást a pártértekezlet abban, hogy a megújuló új pártnak új nevet kell adni, és ez az új név a Magyar Szocialista Párt legyen. A programnyilatkozattal kapcsolatban néhány hiányérze­tünknek is szeretnék hangot adni. Az egyik: A mezőgazdaság emlí­tésének szinte teljes hiánya. Ezt néhány héttel ezelőtt ellen­felünk egyik újságja, Kisújság is felvetette, aki forgatja ellenfeleink lapját az találkozhatott vele. Én három ok miatt tartom ezt hibának, és potolandónak. Az egyik: A mezőgazdaság nemcsak egy ágazata a népgazdaságnak, hanem a vidéki Magyaror­szág jelentős részének létalapja is. A második gondolatom, az élelmiszertermelés nemcsak egy az árutermelés halmazában, hanem stratégiai kérdés is. Mi ezt itt Kelet Európában nagyon jól tudjuk. A harmadik pedig az, hogy az agrárágazat, ha a párt ügyét nem vállalja fel, meggyőződésem, hogy rövid időn belül le­véli a pártról. Óriási veszteség ér ezzel bennünket! A követ­kező hiányérzetem, az önkormányzatok problémaköréban támadt. Én úgy vélem a programnyilatkozat, az önkormányzat kérdését, az autonómia kérdését leszűkíti pusztán a település önkormány­zatok kérdésére. A j övő demokratikus önkormányzatában a fő rendező elv az autonómia az önkormányzat kell, hogy legyen. Tehát az autonómiát, önkormányzatot értelmezni kell az egyes ember, a család szintjére, mikor az az egyes emberre gondolok, a Szervezeti Sazabályzatnál, a lelkiismereti szabadságra is gondolok, értelmezni kell a szervezetek, rendszerek szintjére, és a többi, tehát egy tágabb értelmezést javaslok. Néhány gondolatot kihagyva túl lépve az időt, két dologra fölhívnám a jelenlévők figyelmét. Az egyik: A jövőben, és ez lehet, hogy szentségtörésnek hangzik itt, közel 600 párttag előtt, a párt a politikáját, úgy kell, hogy alakítsa, hogy nemcsak a párton belüli véleményekből kovácsolodjon az ki, a társadalom egészének

Next

/
Oldalképek
Tartalom