MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.

1/18. ő. e. Pártértekezlet. 1-288. • 1985. március 2-3. - Napirend: - 2. A KB kongresszusi irányelveinek megvitatása, az alsóbb pártszerveknél folytatott viták összegzése, állásfoglalás. Javaslat a Szervezeti Szabályzat módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 34-267.

Szeretném emlékeztetni a jelenlévő küldött- elvtársakat, hogy a vá­rosi szintű küldöttértekezleteken ilyen vélemények hangzottak el, hogy nem romlott a szinvonalj illetve olyan vélemény is megfogalmazó­dott, hogy nem javult lényegesen. Azt hiszem, az, hogy nem romlott a szinvonal az átszervezés következ­tében, tisztességes eredmény, és ezt jóleső érzéssel nyugtázhatjuk. Az, hogy nem javult lényegesen, érthető. Az állami munka természete olyan, hogy egy átszervezéssel, és különösen egy láncszem átszerve­zésével nem lehet rövid idő alatt megjavítani. Itt a törvényalkotási munká-iól a községi tanács ügyintézőjének tevékenységéig sok minden szükséges ahhoz, hogy lényeges javulást érjünk el. Azután azt is meg kell mondani, hogy bár a megye a járásokból felszabadult létszámokat oda-telepitette a helyi tanácsokhoz, de a kiváló szakemberek átcso­portosítása a községi tanácsokhoz például nem sikerült} összesen 15 ilyen történt az egész megyében. Ha tehát mégegyszer megpróbálok arra válaszolni, hogy milyen nálunk az államigazgatási munka szinvonala, azt kell mondanom, hosszú évek munkája eredményeképpen szakszerű és törvényes, de megjelennek nálunk is azok a problémák amik sorra szóba kerültek: bürokratizmus, nehéz­kesség, és sok minden más nem kivánatos jelenség. Hogy ezeken tul jussunk, kérjük a pártszervezetek segítségét is. Most nem is a munkafegyelmi kérdésekre gondolok elsősorban, bár természetesen azokra is. De hát az a dolognak az egyszerűbb oldala. Sokkal nagyobb probléma, hogy ezt a bürokratikus szemléletet szoritsuk háttérbe, hogy a tanácsi apparátus beidegződését javítsuk, fejlesszük tovább.

Next

/
Oldalképek
Tartalom