MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.

1/18. ő. e. Pártértekezlet. 1-288. • 1985. március 2-3. - Napirend: - 2. A KB kongresszusi irányelveinek megvitatása, az alsóbb pártszerveknél folytatott viták összegzése, állásfoglalás. Javaslat a Szervezeti Szabályzat módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 34-267.

- 10 3 ­milyen lehetőségek lesznek az elkövetkezendő időszakban. Meg kell mon­dani őszintén, hogy ma még semmilyen számok nem állnak rendelkezésünkre: tehát felelősen erre a kérdésre nyilatkozni nem lehet, bár nagyon izgat mindannyiunkat, és jó volna valamit tudni. Én azt hiszem, azért annyit el lehet mondani, hogy az,ahol most tar­tunk, minden valószínűség szerint már minimumnak tekinthető, és a kö­vetkező esztendőkben nem csökkenni fognak az anyagi lehetőségeink, tehát mint minimumot meg lehet ezt fogalmazni. Természetes, hogy többet szeretnénk, és dolgozunk azért, hogy a lehetőségeink szerint a kerete­ink növekedjenek a következő időszakban is. Nyilván ez függ attól is, hogy a megye milyen helyzetet fog elfoglalni az országos tanácsi gaz­dálkodás keretében, hiszen a megye lélekszáma hosszú időn keresztül növekedett, és ezzel nem állt arányban a fejlesztésre fordítható össze­gek mértéke. Igényeljük, hogy javítsák ezt, a megyei párt- ós tanácsi vezetés ezek­ben a hónapokban már erőteljesen dolgozik ennek a célnak az érdekében, és minden valószínűség szerint az egész esztendő rá fog menni erre a munkára. Végül szeretném megemlíteni ebből a szempontból, hogy várható, hogy az uj tanácsi gazdálkodási rendszer, amely január 1-től fog életbe lépni, uj társadalmi megítéléseket hoz majd magával. Minden bizonnyal nőni fog a helyi tanácsok önállósága, felelőssége, természetesen köz­vetlenebb érdekeltség fog kialakulni,a térségi intézkedésekben köz­vetlenül érdekeltek lesznek a helyi szerveink. Valószínű, hogy a lakosság, a vállalatok, a szövetkezetek részéről ujabb anyagi erőfor­rások is megjelenhetnek, a közös célok érdekében vállalkozhatnak is

Next

/
Oldalképek
Tartalom