MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.
1/18. ő. e. Pártértekezlet. 1-288. • 1985. március 2-3. - Napirend: - 2. A KB kongresszusi irányelveinek megvitatása, az alsóbb pártszerveknél folytatott viták összegzése, állásfoglalás. Javaslat a Szervezeti Szabályzat módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 34-267.
96 - loo emiitett okok miatt azonban ez annyira csökkent ma már, hogy az 198l-es esztendeinek csak egyharmadát tudjuk reál értékben a községek, városok fejlesztésére forditani. Azt hiszem, érdemes ezt a számot megjegyezni, mert ez olyan keret, amin belül nézve még a gondokat, problémákat is másképpen tudjkuk fogalmazni. Ennek következménye az is, hogy nem tudjuk befejezni beruházásaink jelentős részét, legalább 5o darab lo millió forint értéken felüli beruházás fog áthúzódni a VII. ötéves tervidőszakra. Ez kétszer annyi, mint öt évvel ezelőtt volt és sajnos országosan vezetünk ebben a témában. Tehát nállunk a legnagyobb az áthúzódó beruházás. Látható tehát, hogy a fejlesztési források ténylegesen csökkentek, az igények, a lakosság problémái nem, ebből feszültségek keletkeztek és ezek a feszültségek még a következő években is kisérteni fognak bennünket. Várható az is, hogy okoznak majd gondot az uj tanácsi gazdálkodási rendszerre való áttérésben. A következő szempont, amit szeretnék kiemelni a VI. ötéves tervi tanácsi fejlesztéssel kapcsolatos. A megyei vezetés, mint a korábbi időszakban is, a VI. ötéves tervidőszakban is rendkívül erőteljesen koncentrált a legalapvetőbb feladatok megoldására.